Wimbledon: Valkusz vereséget szenvedett a selejtező első körében

L. M.L. M.
2022.06.20. 17:24
null
Valkusz Máté elbúcsúzott az első körben (Fotó: Getty Images)
Valkusz Máté kikapott a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában, így véget ért számára a verseny.

 

A világranglistán 259. helyezett Valkusz Máté a német Nicola Kuhnnal csapott össze az egyes selejtező első körében, ahol 6:2, 7:5 arányban vereséget szenvedett, így búcsúzott a wimbledoni tornától.

A korábbi top 200-as Nicola Kuhn (246.) kétszer is elvette Valkusz adogatását az első játszmában, így 31 perc elteltével már előnybe került. A folytatás jobban alakult a 23 éves magyar játékos számára, többször is vezetett, de Kuhn mindig vissza tudott jönni, majd 5:4-ről 5:7-re fordított, és első meccslabdáját értékesítve megnyerte a mérkőzést.

A német és a magyar játékos a 2018-as budapesti challengerversenyen már összecsapott egymással, akkor is – a 2016 és 2021 között spanyol színekben versenyző – Kuhn nyert, szintén 6:2, 7:5-re.

A férfiak kvalifikációjában érdekelt másik magyar, Piros Zsombor sikeresen vette az első akadályt, és 6:2, 6:0 arányban legyőzte ellenfelét, a 10. kiemelt Mats Moraingot (142.).

A 22 éves Piros a második körben a brazil Matheus Pucinelli de Almeidával (227.) csap össze Roehamptonban, ahol a wimbledoni selejtezőket hagyományosan rendezik. A főtáblára jutáshoz három mérkőzést kell nyernie.

WIMBLEDON
FÉRFI EGYES
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Piros Zsombor–Mats Moraing (német, 10.) 6:2, 6:0
Valkusz Máté–Nicola Kuhn (német) 2:6, 5:7

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
23 órája

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik