Rubljov végre kipipálva, Fucsovics negyeddöntős Wimbledonban!

Vágólapra másolva!
2021.07.05. 16:50
null
(Fotó: Getty Images)
Az angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében a világranglistán 48. helyen álló Fucsovics Márton a 7. helyen rangsorolt és a tornán 5. kiemeltként szereplő orosz Andrej Rubljov ellen parádés játékkal öt szettben jutott a legjobb nyolc közé, ahol a szerb világelső Novak Djokovics lesz az ellenfele.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Fucsovics Márton–Andrej Rubljov (orosz, 5.) 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3

ÖSSZEFOGLALÓ

Bátran állíthatjuk, hogy igazán jól ismeri egymást Fucsovics Márton és Andrej Rubljov, hiszen csak idén márciusban négyszer csaptak egymással össze, s rendre az orosz győzelmét hozták ezek a meccsek – feltéve, hogy eljutottak mérkőzésig, Dohában ugyanis például Fucsovics nem állt ki.

Most ilyen nem fordult elő, mind a ketten ott voltak a wimbledoni All England Lawn Tennis and Croquet Club kettes számú pályáján néhány perccel délután kettő után, s készen álltak az idei ötödik összecsapásukra.

Amelyet Fucsovics egészen parádésan kezdett, hiszen nemcsak elvette az orosz adogatását és hozta a sajátját, amivel lépéselőnybe került a legelején a szettnek, de mindezt úgy, hogy olyan pontokat és labdameneteket nyert meg, amelyekkel a közönséget is hamar maga mellé állította. Az meg csak hab a tortán, hogy az alig 26 percig tartó első játszmában Rubljovnak gyakorlatilag nem volt esélye arra, hogy a hátrányát ledolgozza, mert Fucsovics végig magabiztosan adogatva hozta a játékokat, s a legvégén ismét elvette az orosz adogatását, aki ekkor már kicsit elengedte ezt a szettet (6:3).

Nem úgy a másodikat, amelyre igencsak összekapta magát, s gyorsan elvette Fucsovics adogatását, ami elegendő is volt ahhoz, hogy 40 perc alatt megnyerje a játszmát 6:4-re, így egyenlítsen.

Az orosz a folytatásban is hasonlóan jól játszott, de Fucsovics sem maradt el tőle. Mind a ketten stabil adogatójátékukra építve hozták a szervajátékaikat, sokáig még fogadóelőnyig sem jutott el egyikük sem. A közönség kimondottan szórakoztató és színvonalas mérkőzést láthatott, amelyen Fucsovics továbbra is elérhetetlennek látszó labdákat futott be és rendre ő nyerte a hosszabb labdameneteket is. Ennek ellenére Rubljové lett a harmadik szett is, miután 4:4-nél három bréklabdából a másodikat értékesítette, majd saját adogatását szokás szerint hozta. Ez is 6:4 lett az orosznak 38 perc alatt.

BAJNOKOK EGYMÁS KÖZÖTT

„Azt most még nem tudom eldönteni, ez volt-e pályafutásom legnagyobb győzelme, de hogy értékes, az biztos. Volt némi elszámolnivalónk Rubljovval! – kezdte a Nemzeti Sport megkeresésére az éppen levezető Fucsovics Márton. – Az én taktikám érvényesült, a labdamenetekben nem adtam ingyen pontokat neki, talán ez volt a különbség. Nem tudom, kívülről hogy látszott, de én úgy éreztem, erősebb és elszántabb vagyok, egy kis szerencsével hamarabb is lezárhattam volna a meccset. Hogy mit várok a negyeddöntőtől? Egy nagyon jó mérkőzést, hiszen Djokovics és én is voltunk wimbledoni bajnokok! A viccet félretéve: bejutottam egy Grand Slam-tornán a legjobb nyolc közé, kiadom magamból a maximumot, és akkor nincs mitől tartanom, ugyanúgy küzdeni fogok az első ponttól az utolsóig, ahogyan Rubljov ellen.”

A negyedik játszmában aztán jött a gyökeres változás a játék addigi képében, az addig sem túl higgadt orosz játéka teljesen szétzuhant, gyakorlatilag pontokat is alig tudott szerezni, ellenben Fucsovics Márton pályafutásának talán legösszetettebb 22 percét mutatta be. Ennyi ideig tartott ugyanis, amíg 6:0-ra elgyepálta Rubljovot, aki elkeseredettségében hol a cipőjét verte az ütőjével, hol artikulálatlanul üvöltve korholta magát, szóval sok minden olyasmit bemutatott, ami sok helyre biztosan való, de Wimbledonba nem.

Lenyugodnia az ötödik játszmára sem sikerült egészen, csupán zsinórban kilenc elvesztett játék után tudott újra játékot nyerni, ám amikor kihasználta fogadóelőnyét, vagyis 3:1-nél eltüntette a brékhátrányt, még talán attól is elkezdhettünk félni, hogy veszélyben lehet Fucsovics továbbjutása.

De miután újra brékelte Fucsovics az oroszt, már nem volt kérdés: 2007 után lesz újra magyar játékos Grand Slam-tornán egyéni negyeddöntőben: akkor Szávay Ágnes a US Openen járt a legjobb nyolc között.

Fucsovics Márton ugyanis a végére is megőrizte higgadtságát és koncentráltságát, s a rengeteget hibázó orosz ellen 36 perc alatt 6:3-ra behúzta a játszmát, és ezzel megnyerte a 2 óra 41 percig tartó mérkőzést is.

FANTASZTIKUS FUCSOVICS-PONTOK

A legjobb nyolc között a címvédő és világelső Novak Djokovics lesz az ellenfele, aki Fucsovics meccsével egy időben három játszmában legyőzte a chilei Cristian Garínt. A Fucsovics–Djokovics összecsapás pontos időpontját minden bizonnyal kedden este felé jelölik ki a szervezők, a találkozót szerdán rendezik.

A nap többi meccseiről itt olvashatnak.

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik