Wimbledon: Djokovics történelmet írt a 75. győzelmével

Vágólapra másolva!
2021.07.02. 19:05
null
Novak Djokovics tizenharmadik alkalommal jutott túl az első héten Wimbledonban (Fotó: AFP)
Novak Djokovics három játszmában, 6:4, 6:3, 7:6-ra legyőzte az amerikai Denis Kudlát a wimbledoni teniszbajnokság harmadik fordulójában, ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé. A címvédő a nyolcaddöntőben a chilei Cristian Garínnal mérkőzik majd meg. A korábbi világelső Andy Murray három szettben kikapott a kanadai Denis Shapovalovtól. A nőknél búcsúzott a 2017-es bajnok Garbine Muguruza.

 

Novak Djokovics és Denis Kudla két évvel ezelőtt, a szerb klasszis legutóbbi wimbledoni diadala alkalmával is megmérkőzött egymással, akkor Djokovics a második fordulóban három játszmában (6:3, 6:4, 6:2) győzedelmeskedett amerikai riválisa felett. A címvédő idén is jó úton indult el afelé, hogy három játszmában nyerjen, hiszen az első két szettet 6:4, 6:3-mal behúzta.

A harmadik szettben aztán a címvédő nem vártó nehézségekbe ütközött: Kudla elhúzott 4:1-re, ám Djokovics felállt brékhátrányból. A rövidítésben a világranglista 114. helyezettje megint ellépett 4–1-re, sőt egy meccslabda hárítása után 7–6-nál neki volt lehetősége befejeznie a játszmát, de végül Djokovics megfordította a tie-breaket (9–7), és 2 óra 17 perc alatt kiharcolta a továbbjutást.

A MÁSODIK MECCSLABDA


Djokovics a harmadik fordulóban aratott győzelmével történelmet írt: ő az első férfi teniszező, aki mind a négy Grand Slam-tornán megnyert legalább 75 mérkőzést. A szerbnek az Australian Openen 82–8, a Roland Garroson 81–15, Wimbledonban 75–10, míg a US Openen 75–12 a mérlege.

A szerb 13. alkalommal jutott túl az első héten Wimbledonban, s a nyolcaddöntőben a chilei Cristian Garín lesz az ellenfele, akit eddigi egyetlen meccsükön, a tavalyi ATP-kupán két szettben legyőzött. Ha a negyedik akadályt is sikerrel veszi a világelső, akkor a negyeddöntőben Fucsovics Mártonnal vagy Andrej Rubljovval mérkőzik majd meg. A tábla második negyedében az orosz Karen Hacsanov, a 2019-es elődöntős spanyol Roberto Bautista, a 20 éves amerikai Sebastian Korda, valamint utolsóként az Andy Murrayt kiejtő Denis Shapovalov, a 2016-os juniorbajnok jutott be a legjobb 16 közé.

A tizedik kiemelt kanadai fiú három szettben nyert a korábbi világelső ellen, aki csak az első játszmában tudta őt megszorongatni, akkor is úgy, hogy 5:1-es hátrányból zárkózott fel 5:4-re. A második és a harmadik felvonást Shapovalov egyaránt 6:2-re nyerte meg, a harmadikat a besötétedő égbolt miatt már behúzott tető alatt. A mérkőzés 2 óra 16 percig tartott. A kanadai játékos élete első wimbledoni nyolcaddöntőjében Roberto Baustistával csap majd össze.

Onsz Dzsaburé a játéknap szenzációja a női mezőnyben (Fotó: AFP)
Onsz Dzsaburé a játéknap szenzációja a női mezőnyben (Fotó: AFP)

A nőknél a második kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka és a tavalyi Roland Garros-győztes lengyel Iga Swiatek is simán nyert a harmadik körben, kiesett viszont a 2017-es wimbledoni bajnok spanyol Garbine Muguruza, ami egyet jelent azzal, hogy az alsó ágról olyan játékos jut majd be a fináléba, aki korábban nem játszott döntőt a füves pályás Grand Slam-tornán. A spanyol hölgyet Onsz Dzsabur verte meg, aki az első tunéziai és 1995 óta az első afrikai női versenyző, aki 16 közé jutott Wimbledonban.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Fucsovics (magyar)–Schwartzman (argentin, 9.) 6:3, 6:3, 6:7 (6–8), 6:4

Djokovics (szerb, 1.)–Kudla (amerikai) 6:4, 6:3, 7:6 (9–7)
Rubljov (orosz, 5.)–Fognini (olasz, 26.) 6:3, 5:7, 6:4, 6:2
Hacsanov (orosz, 25.)–Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:4, 6:4
Garín (chilei, 17.)–P. Martínez (spanyol) 6:4, 6:3, 4:6, 6:4
Bautista (spanyol, 8.)–Koepfer (német) 7:5, 6:1, 7:6 (7–4)
Korda (amerikai)–Evans (brit, 22.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Shapovalov (kanadai, 10.)–Murray (brit) 6:4, 6:2, 6:2
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA A FELSŐ ÁGON
Djokovics (szerb, 1.)–Garín (chilei, 17.)
Fucsovics (magyar)–Rubljov (orosz, 5.)
Hacsanov (orosz, 25.)–Korda (amerikai)
Shapovalov (kanadai, 10.)–Bautista Agut (spanyol, 8.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Ka. Plísková (cseh, 8.)–Martincová (cseh) 6:3, 6:3
Szamszonova (orosz)–Stephens (amerikai) 6:2, 2:6, 6:4
Swiatek (lengyel, 7.)–Begu (román) 6:1, 6:0
Dzsabur (tunéziai, 21.)–Muguruza (spanyol, 11.) 5:7, 6:3, 6:2
Ribakina (kazah, 18.)–Rogers (amerikai) 6:1, 6:4
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Osorio (kolumbiai) 6:0, 6:3
Golubic (svájci)–Brengle (amerikai) 6:2, 6:1
Keys (amerikai, 23.)–Mertens (belga, 13.) 7:5, 6:3
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA AZ ALSÓ ÁGON
Ka. Plísková (cseh, 8.)–Szamszonova (orosz)
Keys (amerikai, 23.)–Golubic (svájci)
Swiatek (lengyel, 7.)–Dzsabur (tunéziai, 21.)
Ribakina (kazah, 18.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik