US Open: Venus a négy között, hajnali csata a férfiaknál

Vágólapra másolva!
2017.09.06. 08:04
A nőknél Venus Williams, a férfiaknál Kevin Anderson jutott be nagy csatában az elődöntőbe az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságán (US Open) szerdára virradóra. Williams Petra Kvitovát győzte le, Anderson az amerikai Sam Querreyt – helyi idő szerint hajnali kettőkor véget érő meccsen.

Venus Williams, aki 2000-ben és 2001-ben már győzött New Yorkban, három szoros játszmában búcsúztatta Wimbledon kétszeres cseh bajnokát úgy, hogy a döntő szett rövidítéssel ért véget. A második játszmában rövid ideig állt a játék, mert az eső miatt be kellett húzni a tetőt az Arthur Ashe Stadionban.Venus Williams, aki 2000-ben és 2001-ben már győzött New Yorkban, három szoros játszmában búcsúztatta Wimbledon kétszeres cseh bajnokát úgy, hogy a döntő szett rövidítéssel ért véget. A második játszmában rövid ideig állt a játék, mert az eső miatt be kellett húzni a tetőt az Arthur Ashe Stadionban.

A 37 esztendős Williams – aki 2010 óta először jutott be a legjobb négy közé a US Openen – a legidősebb női elődöntős Grand Slam-tornán 1994 óta (Martina Navratilova, Wimbledon). Williams honfitársával, Sloane Stephensszel csatázik majd a fináléért.

A férfiaknál három rövidítéses szettet is hozott a program csúszása miatt helyi idő szerint hajnali kettőkor véget érő Anderson–Querrey csata. No meg rengeteg ászt: a győztes Kevin Anderson 22, az amerikai teniszező 20 fogadhatatlan adogatást bombázott a túlsó térfélre.

A 31 esztendős dél-afrikai játékos először jutott Grand Slam-torna elődöntőjébe, akárcsak leendő ellenfele, az öt évvel fiatalabb Pablo Carreno Busta.

US OPEN, NEW YORK (50 400 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Anderson (dél-afrikai, 28.)–Querrey (amerikai, 17.) 7:6, 6:7, 6:3, 7:6
Korábban
Carreno-Busta (spanyol, 12.)–Schwartzman (argentin, 29.) 6:4, 6:4, 6:2
Helyi idő szerint szerdán játsszák
Nadal (spanyol, 1.)–Rubljov (orosz)
Federer (svájci, 3.)–Del Potro (argentin, 24.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
V. Williams (amerikai, 9.)–Kvitová (cseh, 13.) 6:3, 3:6, 7:6
Korábban
Stephens (amerikai)–Sevastova (lett, 16.) 6:3, 3:6, 7:6
Helyi idő szerint szerdán játsszák
Ka. Plísková (cseh, 1.)–Vandeweghe (amerikai, 20.)
Keys (amerikai, 15.)–Kanepi (észt)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
17 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik