US Open: játszmát vesztett, de ott van a 16 között Alcaraz

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.02. 21:35
null
Carlos Alcaraz megnyerte a harmadik mérkőzését is (Fotó: MTI)
Az első helyen kiemelt Carlos Alcaraz a torna során először játszmát vesztett, de legyőzte a brit Dan Evanst a szombati játéknapon, és bejutott a legjobb 16 közé az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságán (US Open).

 

Carlos Alcaraz villámrajtot vett Dan Evans ellen, két brék révén 4:0-ra elhúzott, és simán nyerte az első szettet. A második elején Evans is végrehajtotta az első adogatáslopást, csakhogy 2:0-t követően gyors egymásutánban négy gémet veszített, majd a végén újra megbrékelte őt a spanyol – az övé lett a második játszma is.

A harmadikban aztán Evans már nem engedett át egyet sem az adogatógémjei közül, a hetedik játékban brékelt, a nyolcadikat két fogadólabdát hárítva őrizte meg, majd a tizedikben értékesítette az ötödik játszmalabdáját – Alcaraz először bukott szettet a tornán.

A spanyol felpörgött a negyedik felvonásra, az első három adogatójátékában csupán egy labdamenetet veszített el, 3:2-nél elcsente Evans szerváit, végül stílszerűen nullára nyert adogatógémmel tett pontot a 3 óra 13 perces meccs végére.

A 20 éves Alcaraz következő ellenfele a szintén fiatal, 22 éves olasz Matteo Arnaldi lesz, aki nagyszerűen szerválva, kiegyensúlyozott játékkal három játszmában búcsúztatta a 16. helyen kiemelt Cameron Norrie-t. Arnaldi mindössze harmadszor szerepel Grand Slam-torna főtábláján, ehhez képest ott van a nyolcaddöntőben – alighanem élete formájában játszik.

TENISZ
US OPEN, NEW YORK (65 millió dollár, kemény pálya)

FÉRFIAK, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Alcaraz (spanyol, 1.)–Evans (brit, 26.) 6:2, 6:3, 4:6, 6:3
Arnaldi (olasz)–Norrie (brit, 16.) 6:3, 6:4, 6:3
Draper (brit)–Mmoh (amerikai) 6:4, 6:2, 3:6, 6:3
Rubljov (orosz, 8.)–Rinderknech (francia) 3:6, 6:3, 6:1, 7:5
Sinner (olasz, 6.)–Wawrinka (svájci) 6:3, 2:6, 6:4, 6:2
De Minaur (ausztrál, 13.)–Jarry (chilei, 23.) 6:1, 6:3, 6:2
Később
Zverev (német, 12.)–Dimitrov (bolgár, 19.)
Medvegyev (orosz, 3.)–Meligeni Alves (brazil)
Korábban játszották
Hijikata (ausztrál)–Csang Csi-csen (kínai) 6:3, 6:3, 4:6, 6:3
Tiafoe (amerikai, 10.)–Mannarino (francia, 22.) 4:6, 6:2, 6:3, 7:6
Paul (amerikai)–Davidovich (spanyol, 21.) 6:1, 6:0, 3:6, 6:3
Shelton (amerikai)–Karacev (orosz) 6:4, 3:6, 6:2, 6:0
Stricker (svájci)–Bonzi (francia) 2:6, 7:5, 7:6, 3:6, 6:2
Fritz (amerikai, 9.)–Mensík (cseh) 6:1, 6:2, 6:0
Gojo (horvát)–Vesely (cseh) 6:4, 6:3, 6:2
Djokovics (szerb, 2.)–Djere (Györe, szerbiai, 32.) 4:6, 4:6, 6:1, 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik