Tenisz: visszatérése után jó érzésekkel jönne le a pályáról a korábbi világelső

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.02. 11:31
null
Oszaka Naomi visszatérése után szeretné jól érezni magát (Fotó: AFP)
Oszaka Naomi sérülése után jó hangulatban várja visszatérését, amire a San Joséban zajló 758 ezer dollár (296 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztorna keddi (mai) játéknapján kerül sor. Az egykori világelső úgy fogalmazott, hogy mindenekelőtt jó érzésekkel szeretne majd lejönni a pályáról.

Oszaka, aki a 41. helyre csúszott vissza a világranglistán, szabadkártyával vesz részt a viadalon, és az első körben a 19 éves kínai Cseng Csin-vennel (51.) találkozik, aki ellen korábban még nem játszott. A 24 éves japán – aki Achilles-ín-sérülése miatt a májusi francia nyílt teniszbajnokság óta nem léphetett pályára – hétfőn elmondta: pozitív hangulatban és egészségesen várja a visszatérést.

„Remélem, hogy megmarad ez az érzés. Csak szeretném jól érezni magam” – mondta. Felidézte: mindössze 16 éves volt, amikor először játszott a San Jose-i tornán, és nagy szenzációt keltett, hogy a világranglista 406. helyezettjeként legyőzte a top húszas ausztrál Sam Stosurt.

„Emlékszem, milyen megilletődött voltam, az volt az első alkalom, hogy sajtótájékoztatóra kellett mennem” – nyilatkozta.

Oszaka 2018 és 2021 között minden évben nyert Grand Slam-viadalt – 2019-ben és 2021-ben az Australian Openen, 2018-ban és 2020-ban a US Openen nem talált legyőzőre –, az eltelt évben azonban többször is mentális problémára hivatkozva tartott szünetet.

Tavaly májusban az első forduló után visszalépett a Roland Garrostól, miután vitába keveredett a szervezőkkel. A rajt előtt kijelentette, hogy mentális egészségének megóvása érdekében nem vesz részt a sajtótájékoztatókon, ugyanakkor a szabályok szerint a játékosoknak minden mérkőzésük után a sajtó rendelkezésére kell állniuk. Oszaka szerint ez indokolatlanul megterheli őket lelkileg.

Oszaka a közelmúltban jelentette be, hogy két és fél év után elváltak útjai edzőjétől, a belga Wim Fissette-től, azóta édesapja, Leonard Francois irányításával készül.

„Wim remek edző, és nem rossz viszonyban váltunk el. Csupán úgy éreztem, hogy más energiákra van szükségem” – mondta, majd édesapjára utalva elárulta, hogy „nem beszél sokat”, így leginkább saját magának kell rájönnie a dolgokra, kitalálnia a megoldást.

„Amikor valamiről azt gondolom, nagyon rossz, rávezet arra, hogy a dolgok sokkal pozitívabbak is tudnak lenni, mint amilyennek elsőre látszanak. Amikor például stresszes vagyok, elkezd táncolni, hogy felvidítson és jobban érezzem magam. Szóval jó, hogy mellettem van, és emlékeztet azokra az időkre, amikor még gyerek voltam” – nyilatkozta.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik