Tenisz: Udvardy Luca gyerekként mezítláb játszott, felnőttként világelső lenne

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2022.07.14. 18:58
null
Udvardy Lucának megjött az étvágya a wimbledoni döntő után (Fotó: Zádor Péter)
Hét év a korkülönbség Udvardy Panna és junior wimbledoni döntős húga, Luca között – mindkettejük sikeres pályafutásában nagy szerepet kapott a család, s Panna is komoly támaszt nyújt húgának, aki az év harmadik Grand Slam-tornáján is számíthatott rá. A tizenhat éves tehetség sajtótájékoztatón beszélt londoni élményeiről.

Kedves és mosolygós lány junior wimbledoni döntősünk, Udvardy Luca, aki első női teniszezőként jutott egyes fináléba a londoni Grand Slam-tornán, korábban egyetlen magyarnak sem sikerült ez a bravúr. Ráadásul nem is edzett előtte sokat füvön: három napot töltött az új esztergomi pályán. A füves majortornán elért sikere után, csütörtökön sajtótájékoztatón mesélt arról: honnan és hogyan jutott el a világszerte talán legismertebb teniszes esemény véghajrájáig, s mi járt a fejében a döntő előtti éjszaka.

Mivel két bátyja és nővére, Udvardy Panna teniszeztek, ő is hamar a balatonboglári pályán találta magát, ahol eleinte mezítláb ütögette a labdát és kérdezgette a többi játékost, ki ütögetne esetleg vele.

„Mindenben a testvéreimet akartam utánozni, azt szerettem volna csinálni, amit ők. Fociztam és karatéztam is, de mindig is teniszező szerettem volna lenni, az volt a fő fókuszban: profi játékos akarok lenni” – mesélte a tizenhat éves tehetség.

Családjától ebben minden támogatást meg is kapott, sőt, édesapja, Udvardy Gábor arról beszélt: amikor Pannát segítették, akkor még elkövettek bizonyos hibákat, hiszen maguknak kellett kiismerni a hazai és nemzetközi teniszvilágot ahhoz, hogy lányaikat segíteni tudják – úgy fogalmazott, a gombhoz jött a kabát. A fiatalabbik Udvardy-lány két évet töltött Spanyolországban a Soto Teniszakadémián, ahol nővére kapott teljes ösztöndíjat, szülei pedig kisebb korától kezdve hordták nemzetközi eseményekre. Lucának a junior sikerhez vezető úton át kellett lendülnie néhány, a felnőtté éréssel járó sérülésen is, ám edzője, Punyi Gábor ebben az időszakban is hitt benne. A tavaly nyári, nehezebb időszak után, amikor néhány meccset fel is kellett adnia, sőt, kisebb kihagyásai is voltak, idén meg jött az első komoly siker: a wimbledoni junior döntő.

(Fotó: Zádor Péter)
(Fotó: Zádor Péter)

 

„A női mezőnyben a nővérem a példaképem, szoktunk mesélni a mérkőzéseim után, rá támaszkodhatok lelkileg – mondta a Nemzetközi Teniszszövetség junior világranglistájának 19. helyezettje. – A döntő előtti este nem sokat aludtam, nagyon izgultam. Gondolkoztam azon, mit mondok, ha nyerek, mit mondok, ha kikapok... Sosem voltam még ilyen szituációban” – mesélte a fiatal játékos, akinek olyan jó a viszonya Pannával, hogy már mindketten nagyon várják, együtt érhessenek el sikereket párosban – bár idősebb lánytestvére addig, amíg erre sor kerülhet, szeretne WTA-tornát nyerni Bondár Annával is.

A férfi mezőnyben Roger Federerre néz fel a legjobban, akinek látta fiatalkori videóit, amelyeken töri-zúzza az ütőjét, de tiszteli, amiért erről leszokott, és nagyon szereti az eleganciáját. Wimbledonban fotózkodott Nick Kyrgiosszal is, akit szintén nagyon kedvel: no nem szélsőséges viselkedésmintáit, hanem a pályán mutatott fantasztikus megoldásait és szórakoztató teniszét.

Megjött egyébként az étvágya a junior majortorna-siker után: nincs elkeseredve a döntő eredménye miatt, s komoly tervei vannak a jövőre nézve.

„Világelső szeretnék lenni a női mezőnyben, és minél több Grand Slam-tornán akarok diadalmaskodni. Remélhetőleg én leszek az egyik olyan játékos a tenisztörténelemben, aki a legtöbb trófeát gyűjti – mosolygott kedvesen, de magabiztosan. – Szerintem sikerülhet is mindez, ám hosszú út vár rám, még nagyon sokat kell fejlődnöm, és egy kis szerencse se árt, de én mindent meg fogok ezért tenni, keményen dolgozok, és akkor sikerülni fog!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik