H. Á. 2020.10.22 19:00 Frissítve: 2020.10.22 23:42

Tenisz: Simon döntő szettben búcsúztatta Shapovalovot

A héten zajló nemzetközi ATP-tenisztornák a nyolcaddöntőknél járnak. Kölnben kiesett a harmadik helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalov, miután döntő szettben kikapott a francia Gilles Simontól. Antwerpenben szinte ugyanolyan eredmény született mindkét nyolcaddöntős találkozón.

 

Az Antwerpenben zajló 472 ezer euró (165 millió forint) összdíjazású fedett pályás férfi tenisztorna ötödik kiemeltje, a kanadai Milos Raonic bejutott a legjobb nyolc közé, a hetedikként rangsorolt Taylor Fritz viszont kiesett a nyolcaddöntőben.

A kanadai játékos a brit Cameron Norrie-t verte meg két játszmában, a világranglistán 28. amerikai pedig a dél-afrikai George Harristől (90.) kapott ki egy szinte ugyanolyan végeredménnyel záruló meccsen.

Az első helyen kiemelt belga David Goffin a nyolcaddöntőben búcsúzott. A csütörtöki versenynapon a világranglista 14. helyezettjét az amerikai Marcos Giron győzte le két szettben, 1 óra 41 perc alatt.

ATP-TORNA, ANTWERPEN (472 000 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Raonic (kanadai, 5.)–Norrie (brit) 7:5, 7:6 (7–4)
Harris (dél-afrikai)–Fritz (amerikai, 7.) 7:5, 7:6 (7–3)
Giron (amerikai)–Goffin (belga, 1.) 6:3, 7:5
Hacsanov (orosz, 3.)–Bergs (belga) 5:7, 6:4, 6:4

A nemrég véget érő francia nemzetközi teniszbajnokságon, a Roland Garroson negyeddöntőig jutó ifjú olasz, Jannik Sinner, valamint Gilles Simon is bejutott a negyeddöntőbe a 271 ezer euró (95 millió forint) összdíjazású kölni fedett pályás férfi tenisztornán.

Az olasz játékos két játszmában győzött, míg a francia meglepetésre három játszmában kiejtette a harmadik helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalovot.

A második helyen kiemelt Diego Schwartzman magabiztos sikerrel jutott a legjobb nyolc közé. Az argentin játékos, a világranglista kilencedik helyezettje mindössze öt játékot engedélyezett a hazai színeket képviselő Oscar Ottének (141.).

ATP 250-ES TORNA, KÖLN (271 345 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

G. Simon (francia)–Shapovalov (kanadai, 3.) 6:1, 4:6, 6:2
Sinner (olasz)–Herbert (francia) 6:3, 6:1
Schwartzman (argentin, 2.)–Otte (német) 6:3, 6:2
Nisioka (japán)–Struff (német, 7.) 2:6, 6:3, 7:6 (7–3)

2020.11.26 18:09:34

Tenisz KLEIN RON

„Federer ütéseire az egyetlen válasz, ha nyugodt maradsz, és megvárod, amíg elvonul a vihar.”

2020.11.22 18:44:38

Tenisz K. T. I./K. R.

Az orosz a világranglista első három helyezettjét mind legyőzte Londonban. Háromszettes fináléval ért fel a csúcsra.

2020.11.20 11:33:07

Tenisz GYŐRI FERENC

A spanyol klasszis és a szerb világelső már ötvenhat egymás elleni találkozón van túl.

2020.11.13 13:24:12

Tenisz KLEIN RON

A 20-szoros GS-győztes Rafael Nadalnak már gyerekként is azt tanították: ő hibázott, nem az ütő.

2020.10.26 21:47:56

Tenisz KLEIN RON

NS-VÉLEMÉNY. Ha valaki a legnagyobb bajban nyújt segítő kezet.