Tenisz: nincs játékos, aki több fontos trófeát nyert volna Novak Djokovicsnál

GYŐRI FERENC, MIHÁLYI PETRAGYŐRI FERENC, MIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 06:43
null
Hat szettet is elveszített a wimbledoni tornán, mégsem férhetett kétség a szerb sikeréhez (Fotó: AFP)
Immáron 21-szeres Grand Slam-győztes a délszláv zseni, akinek a közeljövője ugyan több szempontból is kétséges, a sportág iránti elhivatottsága és győzni akarása ugyanakkor megingathatatlan.

 

Nem kétséges, lehetnek erős érvei azoknak, akik azt állítják, Novak Djokovics minden idők legjobb teniszezője. Sokszor és sokan lefutották már ezeket a köröket, valójában nem is érdemes rangsort felállítani a Djokovics, Rafael Nadal, Roger Federer hármas között, akik hárman együtt 63 Grand Slamet nyertek, de a szerb csillag aktuális hetedik wimbledoni diadala (ezzel beérte Pete Samprast és William Renshaw-t, s már csak a nyolcszoros győztes Federer előzi meg) kapcsán fontos felhívni a figyelmet arra, amit az ATP is közölt hivatalos honlapján.

Majorviadalok tekintetében ugye Nadal 22, Djokovics 21, Federer 20 sikert számlál, de ha hozzáadjuk a szezonzáró ATP-világbajnokságokat (Federer hatszor, Djokovics ötször nyert, Nadal sosem) és az 1000-es tornákon szerzett győzelmeket (Djokovics 38, Nadal 36, Federer 28), akkor Djokovics 64, Nadal 58, míg Federer 54 trófeával büszkélkedhet, szóval ebben az összevetésben biztosan vezet a 35 éves szerb. Nadalhoz még két olimpiai bajnoki aranyérmet is passzíthatunk – egyéniben csak neki jött össze az ötkarikás győzelem, párosban rajta kívül Federernek is –, de az inkább lábjegyzet a felsorolásban.

Sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy a 21. GS-sikert „Nole” hamarabb megszerzi Nadalnál, ám számításait három 2021-es majorgyőzelem után először az orosz Danyiil Medvegyev húzta keresztül, aki ellentmondást nem tűrő játékkal verte meg őt a US Open döntőjében, aztán idén januárban saját maga, mivel kétes értékű elveihez ragaszkodva nem oltatta be magát az Australian Open előtt (s azóta sem), ami miatt végül kitoloncolták az országból, ráadásul hatalmas meglepetésre – a döntőben Medvegyev ellen 0:2-ről fordító – Nadal nyerte meg a tornát, így 20-ról 21-re lépett. A Roland Garroson meg 21-ről 22-re, mert az előrehozott döntőnek számító negyeddöntőben klasszikus csatában, négy játszmában felülmúlta Djokovicsot.

A szerb ezek után is toronymagas favoritja lett volna a brit Grand Slamnek, hiszen legutóbb 2017-ben kapott ki ott, pontosabban 6:7, 0:2-nél feladta az azóta visszavonult cseh Tomás Berdych elleni találkozót a negyeddöntőben (2019-ben fogadóként hárított két mérkőzéslabdát és fordított Roger Federer ellen a fináléban). Ehhez járult hozzá, hogy különböző okok miatt nem indulhatott az idei versenyen Medvegyev, Alexander Zverev és Matteo Berrettini sem, míg Nadal – bár váratlanul remek formában játszott addig – hasfalizom-szakadása miatt nem állt ki a Nick Kyrgios elleni elődöntőre.

 

Ettől függetlenül sem volt evidencia Djokovics győzelme, hiszen hét fellépésén hat játszmát is elbukott, az olasz Jannik Sinner ellen rögtön az első kettőt, mégsem volt olyan rivális, aki valóban a kiesés szélére taszította volna őt. Inkább csak azzal kell megküzdenie az elmúlt néhány évben, hogy kissé lassan melegszik bele a játékba – ha viszont eléri az üzemi hőfokot, csak néhány ellenfele képes lebirkózni őt.

Még mindig igen nagy valószínűsége van, hogy a gyerekként klasszikus zenét hallgató, irodalommal foglalkozó rendkívül intelligens sportember, aki már fiatalon is szigorú étrend mellett végezte az edzéseit, megelőzi Nadalt, és a valaha volt legtöbbszörös GS-győztes lesz. Ehhez azonban nem ártana, ha bejutna az Egyesült Államokba, és versenyezhetne az idei US Openen…

Djokovics 2011 óta hétszer emelhette magasba a wimbledoni trófeát, így már csak egy sikerre van a füves Grand Slam-torna rekorderétől, Federertől (FOTÓK: AFP)
Djokovics 2011 óta hétszer emelhette magasba a wimbledoni trófeát, így már csak egy sikerre van a füves Grand Slam-torna rekorderétől, Federertől (FOTÓK: AFP)

 

A szervezőket akarta, végül
saját játékosait büntette az ATP és a WTA
Visszafelé sült el, hogy a férfi- és női tornákért felelős világszervezet, az ATP és a WTA is úgy döntött, nem vezeti fel a Wimbledonban szerezhető és megvédhető pontokat a világranglistára, miután a szervezők az orosz–ukrán háború miatt kitiltották az orosz és fehérorosz teniszezőket az eseményről. Az All England Clubnál ellensúlyozni tudták a wimbledoni ranglistapontok kiesését a megemelt pénzdíjakkal, és az is az ő kezükre játszott, hogy a legtöbb challengertornára már lezárult a nevezési időszak, mire biztossá vált, nem lehet pontokat szerezni a füves Grand Slam-tornán. A jól teljesítő játékosokon csattant így az ostor: a férfiaknál Novak Djokovics címvédőként mind a 2000 pontját elvesztette, így a harmadikról a hetedik helyre csúszott vissza, míg az orosz Danyiil Medvegyev maradt világelső. Nick Kyrgiosnak a legjobb húsz közé kellett volna kerülnie, így viszont a korábbi 40. pozíciójából a 45.-re esett. Néhányan persze javítani is tudtak – no nem a saját eredményeikből adódóan, és van köztük olyan is, aki jobban járt volna a megszerzett pontjaival, mint így, de öröm az ürömben, hogy a nagyot bukó teniszezők miatt a legjobb tíz közé került például Jannik Sinner. A nőknél is voltak „pontvesztesek”: Jelena Ribakina a legjobb tízbe került volna, így azonban 23. maradt.

Oltatlansága miatt Melbourne után tavasszal Miamiban és Indian Wellsben sem szerepelhetett, közben Dubaiban igen, ahol meg kellett küzdenie az ellenszenvvel, valamint a rá nehezedő hatalmas nyomással.

„Nem vagyok beoltva és nem is tervezem felvenni a vakcinát, így csak abban reménykedhetek, hogy eltörlik a kötelező zöld kártyát, vagy nevezzék bárminek, amivel beléphetek az Egyesült Államokba, esetleg felmentést kapok. Ez utóbbi azonban nem tűnik reálisnak, ha mégis, nem tudom, hogyan nézne ki a gyakorlatban” – mondta a témáról vasárnap Djokovics, aki egyelőre arról sem tudott konkrétummal szolgálni, hogy mikor játszhat ismét hivatalos mérkőzést.

A következő néhány hétben biztosan fordít időt a pihenésre, hiszen megterhelte őt az elmúlt hónapok kimerítő menetelése – közben pedig reménykedik benne, hogy jó híreket kap a tengerentúlról.

Mindezt úgy, hogy hétfő óta már csak a 7. a világranglistán (előtte a 3. helyen állt), hiszen a versenyzők az ATP és a WTA döntése alapján nem kaphattak ranglistapontokat a wimbledoni tornáért (legjobbunk, a tavaly wimbledoni negyeddöntős Fucsovics Márton épphogy benn maradt a százban, 97.).

Novak Djokovics ugyanakkor többször is elmondta a közelmúltban, hogy a világranglista már egyáltalán nem foglalkoztatja, a Grand Slam-győzelmek azonban annál inkább.

Ha éppen nem jutna el New Yorkba, vagy kihagyná a következő Australian Opent is, akkor is teljes készültségben várja majd a 2023-as Roland Garros kezdetét, maximális hittel és mindent elsöprő győzni akarással.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik