Tenisz: megvan az első magyar siker a budapesti tenisztornán

Vágólapra másolva!
2022.07.11. 15:26
null
Bondár (balra) és Udvardy a második játszmától lehengerlően játszott (Fotó: MTI)
Bondár Anna és Udvardy Panna páros sikere révén megszületett az első magyar győzelem a 250 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán – közölte az MTI.

A hétfői nyitó napon az első hazai érdekeltségű mérkőzésre a Grandstandnek nevezett pályán került sor, ahol Bondárék a német Julia Lohoffal és román Laura Ioana Paarral csaptak össze. Az első szett a némileg jobban játszó ellenfélé lett, ám aztán fordult a kocka, és a mieink egy 6:0-ás játszmával egyenlítettek. Az utolsó szettet helyettesítő, 10 nyert pontig tartó döntő rövidítésben szintén a hazai duó akarata érvényesült, Lohoff és Paar a második játszmában és a tie-breakben összesen 16 labdamenetet tudott hozni.

Ami a nap folytatását illeti, a centerpályán – azaz az Asbóth József Stadionban – Babos Tímea az ukrán Katerina Baindllal, majd Stollár Fanny az ötödik kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznoviccsal találkozik.

WTA-250-ES TORNA, BUDAPEST (251 750 dollár, salak pálya)
PÁROS, 1. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Bondár Anna, Udvardy Panna–Julia Lohoff, Laura Ioana Paar (német, román) 5:7, 6:0, 10–3

KÉSŐBB
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

16.00 körül: Babos Tímea–Katerina Baindl (ukrán)
17.30 körül: Stollár Fanny–Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 5.)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott Hobartban

Tenisz
1 órája

Tenisz: elkerülték a sztárokat a mieink az Australian Open első körében

Tenisz
2 órája

Bondár Anna nagy csatában jutott be a nyolc közé a hobarti tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 9:04

Udvardy Panna jobban van, elhagyta a kórházat

Tenisz
2026.01.13. 11:27

Bondár Anna 6:0, 6:1-gyel nyitott a hobarti tenisztornán

Tenisz
2026.01.13. 06:44

Marozsán egy helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.01.12. 10:05

Australian Open: Udvardy Panna ételmérgezéssel kórházba került

Tenisz
2026.01.11. 15:47

Gálfi Dalma továbbjutott Adelaide-ben, Udvardy Panna búcsúzott Hobartban

Tenisz
2026.01.10. 08:22
Ezek is érdekelhetik