Tenisz: mégsem indulnak Dubaiban Babos Tímeáék

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 15:20
null
Babos Tímea nem indul Dubaiban (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem indul Dubaiban Babos Tímea, a tegnap bejelentett partnere, az amerikaiak világranglista 16. játékosa, Jessica Pegula honfitársával, Cori Gauffal indul. Hiába kerültek volna ugyanis az előzetes nevezés alapján táblára, a belga Elise Mertens és az orosz Veronika Kugyermetova kettőse a helyszíni nevezésen jelezte részvételi szándékát, elvéve a magyar–amerikai duótól a szereplés lehetőségét.

 

„Sajnos Dubaiban nem tudunk indulni, rettentően erős itt a mezőny, viszont Dohában mindenképpen szeretnénk már játszani. Nem tudom megmondani pontosan, mennyire fix, hogy lesz is erre lehetőségünk. Nyilván az a legfontosabb, hogy játsszunk együtt, valamint az, hogy ezt hol tudjuk megoldani” – nyilatkozta Babos Tímea.

Jessica Pegulával felnőtt karrierjük kezdetén játszottak már együtt, így nem teljesen új keletű az együttműködés. „Nagyon kedves lány, kiváló teniszező, és azt gondolom, hogy össze is fog passzolni a játékunk, de ezt ki kell még próbálni, meg kell nézni” – mondta a párosban négyszeres Grand Slam-győztes Babos. „Sok szempontból rettentő nehéz helyzetben vagyok, hiszen az elmúlt fél-egy évem nem úgy alakult, ahogy terveztem, nem tudtam versenyezni, ezért a világranglista-helyezéseim nem túl jók. Egy tornát leszámítva az elmúlt pár héten sem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettem volna, nem sikerült a legjobban a visszatérésem, de teszem, amit kell, összességében véve azért meccsről meccsre jobban játszom. Egyébként azok a lányok, akiktől kikaptam, rendre megnyerték az adott eseményt, aki Manacorban legyőzött, az pedig a következő héten nyert tornát. Ebből látszik, hogy az alacsonyabban rangsorolt teniszezők is kemények, mindenki nagyon jó játékos, tehát mégis azt mondom, hogy viszonylag várható volt ez, normális így. Persze azért ennél többre törekszem, folytatódik a munka, a versenyzés. Remélem, hamarosan már jobban fognak alakulni a dolgok” – fejtette ki az elmúlt időszak kapcsán Babos.

Jessica Pegula édesapja egyébként milliárdos üzletember, a többi között az övé az NHL-ben játszó Buffalo Sabres jégkorongcsapatot is tulajdonló cég, a Pegula Sports and Entertainment, és feleségével tulajdonosaik a Buffalo Bills NFL-csapatnak is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik