Tenisz: mégis találtak egy fertőzöttet a palermói tornán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 17:05
null
Mégis találtak egy fertőzöttet a palermói torna előtt (Fotó: AFP, illusztráció)
Több mint 400 koronavírustesztet végeztek el a palermói női tenisztorna előtt, és ezek közül mind negatív eredményt hozott, a szombati rajtot közvetlenül megelőzően azonban egy fertőzöttet mégis kiszűrtek a folytatódó egészségügyi vizsgálatokon.

 

Az érintett – akit nem neveztek meg – tünetmentes, de visszaléptették és elkülönítették, a női viadalokat szervező WTA pedig közölte, hogy azokon, akik a játékossal érintkezhettek, újabb teszteket végeztek el. A WTA azt is bejelentette, hogy a tornát az eredeti tervek szerint megrendezik.

A selejtezővel induló szicíliai verseny öt hónap után az első profi viadal a sportágban, legutóbb március elején rendeztek WTA- vagy ATP-tornát.

Simona Halep és Jelena Ostapenko lemondta a részvételt, így a legnagyobb névnek a tavalyi Roland Garroson döntős cseh Markéta Vondrousová, a világranglistán 15. horvát Petra Martic és a 20. helyezett görög Maria Szakkari számít a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
5 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
15 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
15 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
Tegnap, 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
Tegnap, 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 9:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik