Tenisz: már nem Sávolt Attila Fucsovics Márton edzője

Vágólapra másolva!
2019.03.08. 11:31
null
Elváltak Fucsovics Márton (balra) és Sávolt Attila útjai (Fotó: Tumbász Hédi)
Több forrásból hallottuk, rákérdeztünk, igaz: az Indian Wells-i mesterversenytől kezdve már nem Sávolt Attilának hívják Fucsovics Márton főedzőjét.


Sávolt Attila a Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta: „Kölcsönösen hoztuk meg ezt a döntést a napokban. Az elmúlt több mint három év alatt Marci tenisze kizárólag az én irányításom alatt volt egészen mostanáig, és nagyon büszke vagyok az elért eredményeinkre. Biztos vagyok benne, hogy a következő edzőjével is további fantasztikus sikereket fog majd elérni, én továbbra is nagyon drukkolok neki, hogy hosszú és szép pályafutása legyen.”

A szakember bővebben nem kívánt nyilatkozni a szakítás részleteiről.

Információink szerint tévesek azok a pletykák, miszerint Fucsovics és Sávolt anyagi konfliktus miatt szakított, hiszen megállapodtak a 2019-es szezon végéig, belekalkulálva a szerződésbe, hogy a tréner kevesebb utazást vállal, mint tavaly. Úgy tudjuk, egy edzője lesz a nyíregyházi sportolónak: főállású szakembert keres, aki vállalja, hogy évente minimum 20 versenyre elkíséri, és kizárólag az ő fejlődéséért dolgozik. Az első számú jelölt a francia Olivier Tauma, valószínűleg ő váltja Sávoltot, de még nincs megállapodás a felek között.

Később Fucsovics a Facebook-oldalán maga is bejelentette, hogy külön utakon folytatják:

„Pályafutásom meghatározó szakasza lezárult a napokban. Attilával befejeztük a közös munkát. Nagyon sikeres három évet töltöttünk együtt, sokat tanultam, amiért ezúton is köszönetet mondok és kívánok sok sikert neki a jövőben” – írta Fucsovics. Hozzátette: az új edző kiválasztása folyamatban van.

Legfrissebb hírek

Alcaraz lesz Sinner ellenfele az ATP-vb döntőjében

Tenisz
11 órája

Sinner az első döntős a tenisz-világbajnokságon

Tenisz
16 órája

Sinner, Alcaraz, Zverev és az ATP is a Davis-kupa átalakítását szorgalmazza

Tenisz
21 órája

ATP-világbajnokság: Sinner harmadik meccsét is megnyerte a csoportban

Tenisz
2025.11.14. 16:07

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
2025.11.09. 22:19

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 21:37

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51
Ezek is érdekelhetik