Tenisz: Klopp szerint Raducanu az évszázad tehetsége

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 10:36
null
Emma Raducanu Jürgen Kloppot is lenyűgözte (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp is méltatta a US Open friss győztesét, Emma Raducanut. A Liverpool német menedzsere a Guardiannek adott nyilatkozatában „az évszázad tehetségének” nevezte a fiatal brit teniszezőnőt, és kifejtette, inspirálóan hatott rá Raducanu sportszerű viselkedése a döntő után.

Jürgen Klopp neve egybeforrt a labdarúgással. A jelenleg a Liverpoolt irányító, Bajnokok Ligája- és Premier League-győztes edzőről azonban kevesen tudják, hogy lelkes teniszrajongó. Klopp még csapata hétvégi, a Leeds United elleni bajnoki mérkőzésre való felkészülését is félbeszakította, hogy megtekinthesse a US Open szombati fináléját Emma Raducanu és Leylah Fernandez között.

Klopp elmondta, tetszett nekia fiatal teniszezőnők pályán mutatott teljesítménye, azonban Raducanu és Fernandez mérkőzés utáni beszéde még ennél is jobban felvillanyozta. A német tréner úgy vélekedett, az egymás, és a játék iránt mutatott alázatuk példa kell, hogy legyen minden élsportoló számára.

Klopp Raducanut méltatva hozzátette: „Amikor 18 éves vagy, és megnyered a US Open-t, az csak kemény munka eredménye lehet. Biztos, hogy Raducanu az évszázad tehetsége, de kemény munka nélkül nem lehet ott ezt megtenni. Most ott van, és látni őt mosolyogni a játék közben, ez a legszebb dolog, amit el tudok képzelni. Biztos, hogy sokkal többet fogom nézni a női teniszt, mint az elmúlt években.”

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
17 órája

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Közös képen az Újpest FC elnöke és Jürgen Klopp – nem véletlenül

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 10:39

Kiállt Wirtz mellett a németek kapitánya; Klopp szerint száz évente születik ekkora tehetség

Angol labdarúgás
2025.10.12. 14:44

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18
Ezek is érdekelhetik