Tenisz: Fucsovics valószínűleg top 100-as és US Open-főtáblás!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 16:45
Fucsovics Márton bejutott a braunschweigi salakpályás tenisztorna elődöntőjébe, így hétfőtől valószínűleg top 100-as játékosnak mondhatja magát a világranglistán.

A világranglistán 109. magyar játékos a nyolcadik helyen kiemelt Guido Pella (99.) után a hazai közönség előtt szereplő Cedrik-Marcel Stebét (167.), majd a moldovai Radu Albotot (108.) is megverte, ezzel bejutott az elődöntőbe.a hazai közönség előtt szereplő Cedrik-Marcel Stebét (167.), majd a moldovai Radu Albotot (108.) is megverte, ezzel bejutott az elődöntőbe.

Fucsovics a második csütörtöki mérkőzésén az első és a második játszmában is kétszer vette el Albot adogatását, így 75 perc alatt magabiztos győzelmet aratott (6:2, 6:2). Ezzel a sikerével szinte biztossá tette, hogy hétfőtől top 100-as teniszezőként jegyzik a világranglistán, ami pályafutása eddigi legjobb eredménye lenne.

„Semmit sem akarok elkiabálni, mert hétfőn, a világranglista megjelenésekor válik hivatalossá, de a számítások szerint benne vagyok a top százban. És mivel a hétfői ranglista az alapja a US Openre történő besorolásnak, ez azt jelentené, hogy főtáblás leszek az év utolsó Grand Slam-tornáján” – mondta szurkolói honlapjának Fucsovics Márton.

Fucsovics az elődöntőben a spanyol színekben versenyző 17 éves Nicola Kuhnnal (500.) csap össze, aki az idén Piros Zsombor oldalán párosban megnyerte a Roland Garrost a juniorok között.

A nem hivatalos adatok szerint a 25 éves magyar teniszező tornagyőzelem esetén a világranglista 84. helyére lépne fel.

ATP CHALLENGERTORNA, BRAUNSCHWEIG (127 000 euró, salak)
2. FORDULÓ
Fucsovics (magyar)–Stebe (német) 6:4, 6:1
NEGYEDDÖNTŐ
Fucsovics (magyar)–Albot (moldovai) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik