Tenisz: Bondár győzelemmel kezdett Charlestonban

Vágólapra másolva!
2022.04.04. 19:54
null
Bondár készülhet a második fordulóra egyesben (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna továbbjutott az első fordulóból a Charlestonban zajló 888 ezer dollár (297 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán – jelentette az MTI.

 

A világranglistán legjobb magyarként 73. helyezett játékos először indult a dél-karolinai versenyen, és a 64 között a 165. helyezett Arianne Hartonóval csapott össze. Tavaly kétszer is találkoztak ugyanezen a borításon, Chilében Bondár, Uruguayban viszont a holland bizonyult jobbnak.

Harmadik csatájukra az európai szemmel szokatlan zöld salakon került sor, és a Hajdúszoboszló SE 24 éves teniszezője rendkívül simán megnyerte az első szettet. A második felvonás sokkal szorosabban alakult, de fordulatos végjátékban ezt is Bondár nyerte, így a következő körben a világranglistán harmadik spanyol Paula Badosával találkozik.

A versenyen szabadkártyával indult a 16 éves cseh Linda Fruhvirtová, aki Miami 1000-es tornán – többek között – legyőzte a korábbi világelső Viktorija Azarenkát is a legjobb 16 közé vezető útja során, s most a horvát Ana Konjuh ellen győzött hátrányól fordítva.

WTA 500-AS TORNA, CHARLESTON (888 636 dollár, salak pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Bondár Anna–Arianne Hartono (holland) 6:1, 6:4
Zavacka (ukrán)–Jüan Jüe (kínai) 6:4, 6:2
Kalinyina (ukrán)–Szasznovics (fehérorosz) 6:4, 6:4
Fruhvirtová (cseh)–Konjuh (horvát) 4:6, 6:1, 6:3
Cornet (francia, 12.)–Parks (amerikai) 6:0, 7:5
C. Liu (amerikai)–Watson (brit) 6:4, 6:2
Anisimova (amerikai, 15.)-Vickery (amerikai) 6:0, 7:5
Alekszandrova (orosz)–Kiick (amerikai) 6:1, 6:1
Eikeri (norvég)–Kicsenok (ukrán) 5:7, 6:2, 6:2
Paolini (olasz)–Lee (román) 6:2, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna 6:0, 6:1-gyel nyitott a hobarti tenisztornán

Tenisz
4 órája

Marozsán egy helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:05

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
Tegnap, 7:02

Tenisz: Swiatek veresége is belefért, a lengyelek nyerték a United-kupát

Tenisz
2026.01.11. 16:33

Gálfi Dalma egyesben feljutott a főtáblára Adelaide-ben

Tenisz
2026.01.11. 10:18

Gálfi Dalma továbbjutott Adelaide-ben, Udvardy Panna búcsúzott Hobartban

Tenisz
2026.01.10. 08:22

Kínos magyarázkodás a kenyai szövetségtől az egyiptomi szabadkártyája miatt

Tenisz
2026.01.09. 15:10

Nick Kyrgios csak párosban indul az Australian Openen

Tenisz
2026.01.09. 06:54
Ezek is érdekelhetik