Tenisz: Babos háromszettes csatában legyőzte Ivanovicsot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.04. 07:12
null
Babos pályafutása eddigi legnagyobb <br />skalpját gyűjtötte be (fotó: Reuters)
Babos Tímea a második fordulóban búcsúztatta a korábbi világelső Ana Ivanovicsot a monterreyi tenisztorna második fordulójában. A címvédő magyar lány az első szettet nagy csatában hozta, a másodikat elveszítette, a döntő játszmában azonban ismét ő volt a jobb, így bejutott a következő körbe, ahol a román Monica Niculescu vár rá.

Remekül kezdődött a mérkőzés Babos Tímea számára, hiszen 1:1-nél elvette ellenfele adogatójátékát, így játékelőnyhöz jutott. Sokkal jobban adogatott a játszmában a 19 éves soproni lány, a játszma közepén mégis sikerült kiegyenlítenie Ivanovicsnak, 4:5 után viszont Babos visszavette az irányítást, és sorozatban megnyert három játékkal behúzta a szettet.

Amilyen jól kezdődött az első játszma a címvédőnek, annyira nem jött össze a második eleje: a szerb szépség tíz perc alatt elhúzott 4:0-ra, innét pedig már nem volt visszaút, Babos ugyan brékelt egyszer, ám a játszmát a világranglista 17. helyezettje nyerte.

A döntő szett sem indult jól: Ivanovics 2:0-ra vezetett, ezt követően azonban jött a Babos-henger. Előbb 1:2-nél, majd 3:2-nél is brékelte ellenfelét, majd nagy csatában hozta a saját adogatását is, így a megtört Ivanovicsnak a folytatásban az életben maradásért kellett küzdenie. A szerbet meg is zavarta a nehéz szituáció, adogatásánál két kettős hibát is vétett, így esélyt kínált a magyar lánynak, aki megnyerte sorozatban a 6. játékát is, és egy sikollyal konstatálta, hogy bejutott a negyeddöntőbe.

„Nagyon jó volt visszatérni a centerpályára! Az elején még neki szurkoltak többen, de a folytatásban már inkább mellettem volt a közönség. A harmadik szettben, 4:2-nél volt egy nagyon szoros gém, amelyben egyenlőnél legalább egy percig állt a játék, ugyanis a szurkolók annyira biztattak bennünket. Úgy érzem, jól játszottam, az adogatásaim jól sikerültek. De még nem volt olyan jó a teljesítményem, mint tavaly. Egyáltalán nem zavart, hogy ilyen későn kellett pályára lépni, inkább feldobott a hangulat. Bár sokat vártunk, mert hosszú meccs volt előttünk. Szeretek ennyi ember előtt játszani, egy ilyen esti találkozóra mindig sokan jönnek össze” – nyilatkozta Babos fáradtan, de boldogan a sikert követően.

A legjobb nyolc között a világranglista-51. Monica Niculescu vár a magyar lányra: a 25 éves román teniszező a belga Yanina Wickmayert győzte le szintén három szettben. A magyar játékos néhány hete Brazíliában, a florianópolisi verseny negyeddöntőjében 6:3, 6:2-re veszített Niculescuval szemben, aki később a versenyt is megnyerte.

SPANYOL NYELVLECKEBABOS-IVANOVICS MÓDRA


WTA-INTERNATIONAL-TORNA, MONTERREY 235 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Morita (japán, 8.)–Voszkobojeva (kazah) 6:4, 7:6
U. Radwanska (lengyel, 7.)–Vekic (horvát) 6:4, 6:1
Niculescu (román)–Wickmayer (belga, 6.) 6:4, 3:6, 6:1
Babos (magyar)–Ivanovics (szerb, 4.) 7:5, 3:6, 6:2
Pavljucsenkova (orosz, 5.)–Mrdeza (horvát) 6:1, 6:1
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Niculescu (román)–Babos (magyar)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik