Tenisz: az európai csapat vezet a Laver-kupában

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
2021.09.25. 09:44
Az európai válogatott 3–1-re vezet az első napot követően a világválogatott ellen a vasárnapig tartó férfi tenisz Laver-kupán, Bostonban.

A pénteki nyitó körben az európaiak mindhárom egyes mérkőzésüket megnyerték – Casper Ruud, Matteo Berrettini, valamint Andrej Rubljov révén –, és csak az egyetlen páros összecsapást veszítették el. Folytatás szombaton, hasonló leosztással.

A Laver-kupát 2017-ben rendezték meg először Prágában, akkor az európaiak 15–9-re győztek. Egy évvel később, Chicagóban és 2019-ben Genfben is címvédést láthattak a nézők: előbb 13–8-as, majd 13–11-es európai sikert hozott a párharc.

A torna névadója a 83 éves ausztrál Rod Laver, aki kétszer (1962, 1969) is megcsinálta a Grand Slamet, azaz egy naptári éven belül mind a négy kiemelt viadalt megnyerte. Ehhez azóta a világelső Novak Djokovics állt a legközelebb, méghozzá az idén, de a US Open döntőjében kikapott Danyiil Medvegyevtől, így nem sikerült neki a bravúr.

LAVER-KUPA
Világválogatott (Team World)–Európa-válogatott (Team Europe) 1–3
– állás az első nap után
Reilly Opelka (amerikai)–Casper Ruud (norvég) 3:6, 6:7 (4–7)
Felix Auger-Aliassime (kanadai)–Matteo Berrettini (olasz) 7:6 (7–3), 5:7, 8–10
Diego Schwartzman (argentin)–Andrej Rubljov (orosz) 6:4, 3:6, 9–11
John Isner, Denis Shapovalov (amerikai, kanadai)–Alexander Zverev, Matteo Berrettini (német, olasz) 4:6, 7:6 (7–2), 10–1

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik