Tenisz: „Át szeretnék kelni a folyón” – Fucsovics a döntőről, amit az NSO-n is követhetnek

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 12:51
null
Fucsovics Márton szeretne szintet lépni a vasárnapi döntőben (Fotó: MTI)
Mint ismert, Fucsovics Márton vasárnap döntőt játszhat az 1.12 millió euró (403.5 millió forint) összdíjazású rotterdami kemény pályás férfi tenisztornán az orosz Andrej Rubljov ellen (kezdés: 15.30, Tv: Eurosport2, élőben az NSO-n). A magyar teniszező az MTI-nek adott interjújában arról beszélt, hogy szeretne szintet lépni.

A világranglista 59. helyezettje – aki vasárnap 15.30-kor vív döntőt Hollandiában – az MTI-nek adott nyilatkozatában először a szombati elődöntőt elevenítette fel, amelyet 6:4, 6:1-re nyert meg a papíron esélyesebb horvát Borna Coric ellen.

„A korábbi három mérkőzésünkön kikaptam tőle, de nem mondanám őt mumusomnak. Máskor is adódott már lehetőség, hogy legyőzzem, ám akkor nem sikerült, most igen. Azt hiszem, hogy a játék minden elemében jobb voltam, nagyon jó taktikával léptem pályára, amit sikerült megvalósítanom” – mondta a magyar Davis-kupa-válogatott vezére, aki remek formában játszik az Ahoy Arenában.

„Nem panaszkodom, jól ment a játék. Coric kereste rajtam a fogást, de nem engedtem, hogy megtalálja. Jobb voltam, sok labdát ütöttem középre, és igyekeztem nem hibázni” – elemezte az 1 óra 25 perces meccset.

Élete első ATP 500-as kategóriájú fináléjában a negyedik kiemelt orosz Andrej Rubljov vár rá, akivel 2/1-re áll a mérlege: a 2016-os barcelonai torna selejtezőjében és 2017-ben a budapesti Davis-kupa-párharc során ő győzött, tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében viszont a moszkvai teniszező bizonyult jobbnak.

„Tudom, hogy Rubljov mostanában fantasztikusan játszik, ma 18 óra körül majd megmondom, hogy milyen a formája. Nagyon jó játékos, de úgy érzem, hogy megérkeztem a folyóhoz, és már át szeretnék kelni rajta...” – fogalmazott Fucsovics, aki fináléba kerülésével máris 13 helyet javítva a 46. az élő világranglistán, remélt diadalával pedig a 37. helyre ugorhat.

A világranglistán 8. Rubljov sorozatban 19 győztes meccsnél tart ATP 500-as tornákon. Ilyen kategóriájú viadalon legutóbb tavaly februárban, a dubai negyeddöntőben kapott ki, azóta Hamburgban, Szentpéterváron és Bécsben is diadalmaskodott. Ez 2009 óta a harmadik leghosszabb sikerszéria a 28 győzelmet számláló Roger Federer és a 21-ig menetelő Andy Murray mögött, holtversenyben Rafael Nadallal és a 19-ig kétszer is eljutó Federerrel.

A nyíregyházi teniszező future-, challenger- és ATP-versenyeken összesen a 15. döntőjére készülhet, future-viadalokon 0 győzelem/3 vereség, challengereken 4/5 a mérlege, míg ATP 250-es tornát egyet nyert meg (Genf 2018), egy döntőt pedig elveszített (Szófia 2019), azaz eddigi 14 fináléja után ötször emelhette fel a trófeát.

Rotterdamban egyhuzamban hat sikernél tart, 12/1-es szettaránnyal. A hollandiai viadal történetében ő a második játékos, aki a selejtezőből indulva jutott be a döntőbe, legutóbb 2001-ben a francia Nicolas Escudé volt képes erre, aki akkor le is győzte a fiatal Roger Federert.

TENISZ, ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (1 117 900 euró, kemény pálya)
DÖNTŐ

15.30: Fucsovics Márton–Andrej Rubljov (Tv: Eurosport2) élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik