Tenisz: Alcaraz nyerte a Miami Open döntőjét Ruud ellen

Vágólapra másolva!
2022.04.03. 22:05
null
Alcaraz ünnepelhetett a finálé után (Fotó: Getty Images)
Carlos Alcaraz nyerte meg a miami kemény pályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a norvég Casper Ruudot – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

A 18 éves spanyol – aki a második fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztatta – előzőleg a legfiatalabb játékos lett, aki egy szezonban Indian Wellsben és Miamiban is elődöntőt játszhatott. A floridai végjátéknak úgy vágott neki, hogy idén csupán két meccset vesztett el, ráadásul hét hónappal ezelőtt még a top 100-on kívül állt, miami sikerével viszont a 11. helyre jöhetett fel.

Az első 1000-es kategóriájú döntőjükben szereplő teniszezők csatájában a világranglistán egyelőre 16. Alcaraz 1:4 után remek tenyeresekkel kétszer is brékelt, 6:5-re fordított, majd kiszerválta a 61 perces szettet.

A folytatásban kétszer is elvette riválisa szervagémjét a spanyol játékos, és bár 3:0 után 3:2-ig még fel tudott zárkózni Ruud, fordítania már nem sikerült.

Alcaraz, a top 100 legfiatalabb tagja, pályafutása harmadik serlegét emelhette a magasba.

ATP-TORNA, MIAMI (9 584 055 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Alcaraz (spanyol, 14.)–Ruud (norvég, 6.) 7:5, 6:4

(MTI)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik