Tenisz: Agassi szerint Nadal minden idők legjobbja

MTI MTIMTI MTI
2014.05.08. 13:38
null
Agassi (balra) és Nadal egy 2010-es jótékonysági mérkőzésen (Fotó: Reuters)
A nyolcszoros Grand Slam-győztes Andre Agassi szerint Rafael Nadal minden idők legkiválóbb teniszezője, még a 17 egyéni GS-trófeával csúcstartó Roger Federernél is jobb.

 

 

A sportvilág egyik nagy párharcát elemezve egy szingapúri lapnak Agassi azzal indokolta véleményét, hogy a spanyol világelső a tenisznek olyan aranykorában képes eredményes lenni, amikor minden korábbinál nagyobb a versengés.

„Nadalt tenném az első helyre, Federert a másodikra – idézte a Straits Times Agassit. – Federer négy éven keresztül kimagaslott a mezőnyből, fölötte állt Roddicknak és Hewittnak. Nadalnak viszont akkor kell alkotnia, amikor Federer, Djokovics és Murray is ott van a mezőnyben. Elért, amit elért, és még nincs ennek vége” – tette hozzá.

A 13 GS-diadallal büszkélkedő Nadal nagy fölénnyel vezet kettejük párharcában, mivel 23 mérkőzést nyert meg, miközben csak tízet veszített el a svájcival szemben. Már csak Ausztráliában kell még egyszer győznie ahhoz, hogy – harmadikként – mind a négy GS-tornán legalább kétszer diadalmaskodjon.

„Számomra figyelemre méltó, amit elért, s az is, hogy ezt Federer legjobb időszakában érte el” – méltatta Nadalt Agassi.

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Tenisz
2026.02.26. 14:32

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50

Kellemetlen meglepetés: Fucsovics az első körben kikapott Rotterdamban

Tenisz
2026.02.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik