Poland Garros: 2020 és 2022 után ismét Swiatek-siker Párizsban!
A Roland Garros női döntőjében a lengyel Iga Swiatek nagy csatában megverte Karolína Muchovát, ezzel megvédte az elsőségét, és már harmadszor diadalmaskodott a tornán.
![]() |
Megvan a harmadik! (Fotó: AFP) |
TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
NŐI DÖNTŐ
Iga Swiatek (lengyel, 1.)–Karolína Muchová (cseh) 6:2, 5:7, 6:4
ÖSSZEFOGLALÓ
POLAND GARROS, vagyis „Lengyel Garros” – ez állt egy vélhetően lengyel szurkoló tábláján a francia nyílt teniszbajnokság női fináléjában szombaton. Igen találó, s nemcsak azért, mert a világelső lengyel Iga Swiatek volt a cseh Karolína Muchovával vívott párizsi finálé favoritja, hanem azért is, mert immár harmadszor emelhette magasba a trófeát a salakos majortornán, ráadásul Szeles Mónika óta a 22 éves teniszező a legfiatalabb, akinek összejött a címvédés az év második Grand Slam-viadalán – az újvidéki születésű játékos 1991-ben mindössze 17 esztendős volt, amikor egy évvel első győzelme után ismét felülhetett a trónra a francia fővárosban, hogy aztán 18 évesen harmadszor is ünnepelhessen.
Swiatek először 2020-ban, még tiniként aratott diadalt a Roland Garroson, akkor 6:4, 6:1-re győzte le a negyedik kiemelt amerikai Sofia Kenint, tavaly pedig 6:1, 6:3-ra a szintén amerikai Coco Gauffot. Közben még egy US Open-trófea is a polcára került, a döntőben a tunéziai Onsz Zsaburt múlta felül 6:2, 7:6-ra.
A fináléig idén is ellentmondást nem tűrően menetelt, szettet sem veszített, és volt olyan mérkőzése, ahol gémet se tudott összekaparni ellene aktuális riválisa – a világranglista-80. Vang Hszin-jüt 6:0, 6:0-val küldte csomagolni, a kínai mindössze tizenhét pontot szedett össze a negyedik fordulóban.
Hasonlóan simának látszott a döntő is, ugyanis Swiatek az első szettben 3:0-ra ellépett Karolína Muchovától, aki csak három labdamenetet nyert meg tíz perc alatt, s az egész játszmában dominált a lengyel klasszis. Mivel a szünet után ugyanígy folytatták a mérkőzést, Swiatek ismét 3:0-s előnyt harcolt ki, nem látszott sok esély rá, hogy szórakoztató, izgalmas találkozó kerekedik a Philippe Chatrier salakján. A 43. helyen rangsorolt, korábban top húszas teniszező azonban magára talált, és a játszma közepétől azt a formát hozta, amelyet a legjobb négy között a második kiemelt Arina Szabalenka ellen láthattak tőle a teniszrajongók. Ezzel meg is lepte a világelsőt, aki ideges lett, s elkezdett hibázni – így a 26 éves cseh visszakapaszkodott a szett- és brékhátrányból. Parádés labdamenetek, és a szenvtelenségét egyre inkább elveszítő Swiatek jellemezte a mérkőzést ebben a szakaszban, még a sportpszichológusának is kikiabált a páholyba, egyértelmű gondok voltak a koncentrációjával. Oda-vissza breakelte egymást a két játékos, végül Muchová a harmadik lehetőségével élt, és lezárta a játszmát.
A döntő szettben ott folytatták a küzdelmet, ahol az előző végén abbahagyták. Ezúttal Muchová kezdett jobban, s lépett el a lengyeltől, de hol fogadóként, hol adogatóként tudtak inkább érvényesülni az ellenfelek, teljesen bizonytalanná vált a mérkőzés végkimenetele, hektikussá vált a csata. A fontos pillanatokban végül Swiatek maradt higgadtabb – talán hatásos volt a sportpszichológusával folytatott szóváltás, és fogadóként, első meccslabdáját értékesítve nyerte meg a döntőt, így elmaradt az év meglepetése a női teniszezőknél. Minden kétséget kizáróan karrierje legnehezebb fináléját nyerte meg a világelső, Karolína Muchová a „vesztesbeszéd” alatt sírta el magát – a szinte kizökkenthetetlen Swiatek szenvtelenül nézte könnyeit, de amikor a serleget átvette, azért elnevette magát.
– Számított rá, hogy ilyen nehéz lesz a finálé Karolína Muchová ellen? – Miért hálás leginkább csapata tagjainak? – Harmadik Roland Garros-trófeáját nyerte meg. Hogyan éli meg az újabb sikert a salakos major tornán? |
„Nagyon érzelmes ez a pillanat, egészen hihetetlen, hogy itt állok, meg vagyok hatódva. Elképesztő volt ez a két-három hét itt Párizsban. Nagyon közel voltam hozzá, hogy elhódítsam a trófeát, mégis nagyon messze tőle. Iga az egyik legjobb teniszező, gratulálok neki és a csapatának. Mindenkinek köszönöm, hogy itt lehetek, és végigkísérték, segítették a versenyemet az elmúlt napokban, a torna szervezőitől kezdve egészen a közönségig, amely nekem szurkolt. Ha pedig a csapatomra nézek, úgy érzem, én vagyok a győztes. Remélem, ez csak a kezdet – nagy utat tettünk meg, és még erősebben megyünk tovább.” Karolina Muchová, Roland Garros-döntős cseh játékos |
PERCRŐL PERCRE
It's been a pleasure @iga_swiatek #RolandGarros pic.twitter.com/hoK0LTZTyS
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
NOW SHOWING
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
Iga in Paris - #RolandGarros| @iga_swiatek pic.twitter.com/Nup1DwWHF9
10. játék Rossz emelés Muchovától, 0:15. Közepes labdamenet után hosszút üt az alapvonalról Muchová. 0:30. De ász jellegű szerva érkezik, 15:30. De ismét ki nem kényszerített hiba Muchovától, két meccslabda a következménye a címvédőnek! KETTŐS HIBA MUCHOVÁTÓL, MEGVAN A MESTERHÁRMAS A ROLAND GARROSON SWIATEKNEK! 6–4!
One.
— wta (@WTA) June 10, 2023
Game.
Away.@iga_swiatek | #RolandGarros pic.twitter.com/Y6WYq4HTwW
9. játék Semmi harminc, egy rövid és egy hosszú ütés ugyanis Swiatektől, két hosszabb labdamenet végén. Pontos tenyeres elütéssel javít, jó szerva után lagymatag lecsapás, de egyenlő. Rossz szerva után... hosszú elütés, bréklabda itt is. Hárítva egy kemény elütéssel. Előny az adogatónál, Swiateknél máris, megremeg Muchová keze, 5–4!
Tennis par excellen#RolandGarros pic.twitter.com/PfGujQ26NO
— wta (@WTA) June 10, 2023
8. játék Zseniális ütés Swiatektől kezdésnek, semmi 15. Újabb kettő csodás ütés, az egyik szinte ülve, megtáltosodott a lengyel a miniszünetben? Hosszú tenyeres Muchovától, két bréklabda a következménye. Potya hiba a világelsőtől a hálónál, az első hárítva. A második is, ásszal! Előny egy tenyeressel Swiateknél, nagyon rossz ejtés Muchovától, 4–4!
7. játék Hosszas labdamenetet bukott el Swiatek, majd kettős hiba a lengyeltől. Muchová rövidítését befutja, de jön a lecsapás, bréklabdák. És újabb jó leütés a csehtől, 3–4!
Threading the @iga_swiatek | #RolandGarrospic.twitter.com/nQoGoocY77
— wta (@WTA) June 10, 2023
6. játék Muchová adogat... jól. Aztán a hálóba üti a fogadást Swiatek, 30:0. Kiváló elütés a lengyeltől, az első olyan labda, amelyet elért volna a cseh, de megállt idő előtt. Outot üt Swiatek erre... majd ismét rossz a ritörn. 3–3
5. játék Rossz fogadás Muchovától, az ejtést ravasz, könnyed tenyeres elütéssel bünteti Swiatek. Majd jön egy ász, az első ma Swiatektől! A következő adogatásnál rossz a fogadás, újabb fordulattal 3–2!
#RolandGarros @iga_swiatek pic.twitter.com/hNNXX58VcJ
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
4. játék Királyi elütés Swiatektől, majd vele van a háló is. 0:30. Érthetetlen feladás a lengyeltől... pontatlan fonákelütés a válasz! A következő Swiatek-feladással hárítva az első bréklabda. A Muchová-ejtés sem az igazi, elütéssel nyeri a játékot Swiatek! 2–2
3. játék A Swiatek-rajongók nagy örömére a lengyel jól adogat, és pontosan is üt, 30:0. De egy rossz lecsapást köszön szépen Muchová, 30:15. A hosszú tenyerest meg a lengyel köszöni egy közepesen hosszú menet végén, és él is a lehetőséggel. 1–2
A story of resilience in three parts @karomuchova7 the ENTERTAINE#RolandGarros pic.twitter.com/Sub9KEVw8C
— wta (@WTA) June 10, 2023
2. játék Pontos tenyeresek jobbra és balra, 15 semmi. A közönség mintha Muchová mellett állna, ez is zavarhatja az ellent. Ász után ki nem kényszerített hiba, 0–2!
1. játék Két hiba Swiatektől, nagy elütés Muchovától, semmi 40. Kettős hibával aztán 0–1! Zavarban a világelső!
3. JÁTSZMA
![]() |
Muchová a levegőben (AFP) |
Sacrificing the BODY #RolandGarros | @karomuchova7 pic.twitter.com/v6H78TZpOs
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
HOW, @karomuchova7?!
— wta (@WTA) June 10, 2023
Sensational athleticism to help send the #RolandGarros final to a decider!pic.twitter.com/5XnGJJGbjv
12. játék Muchová tenyeres pörgetése pontatlan, majd üt egy kettős hibát. A második ilyen neki ma. Egyenes tenyerese sokkal jobb, 15:30. Ásszal egyenlő! A harmadik ásza neki ma. Szett- vagy bréklabda lesz? Előbbi, outot üt a lengyel váratlanul az alapvonalról. Swiatek hárítja, de a hálóhoz fut Muchová a jó szerva (183) után, és pontosan üt el balra. Előny a csehnél. Hosszas labdamenet, nem hagyja magát most sem, de Swiatek kb. 7. leütését már nem adja vissza. Egyenlő. Királyi labdamenet, röptehegyek után Muchová-előny! Micsoda menet volt! A harmadik szettlabda a jutalom... Muchová él vele? Igen! 5–7!
11. játék Swiatek alaposan megforgatja ellenfelét, 15:0. Két nagyon jó elütés Muchovától, ki nem kényszerített hiba egy 186-tal megküldött szerva után Swiatektől, 15:40 máris. Nagyon elüti Swiatek a ritörnt, újabb brékpont. De fordulópont is? 5–6
Salut, @jessicaalba#RolandGarros pic.twitter.com/QhInlHxgr2
— wta (@WTA) June 10, 2023
10. játék Pontatlan tenyeres az alapvonalról Muchovától, majd nagyon hosszú készülődés után (mintha közben valaki a stadionban egy kifeszített vasdrótot ütögetett volna kalapáccsal, olyan hangokat hallani) nagyon rosszul szervál. És megismétli előző bakiját, semmi 30. Hosszú menet után váratlan, de rossz fonáknyesés Swiatektől. Rossz szerva elsőre, majd eltöri a labdát Muchová, bréklabda. Nem is egy. Ma mindenki megnyerte a bréklabdáról a játékot...Swiatek is! Hosszú, biztonsági menet az alapvonalról, a 13. ütést elrontja Muchová. 5–5
A pocsékul kezdő Muchová döntő szettért adogathat.
WE'@karomuchova7 fights back from a break down in the second set to level the final with Swiatek, 2-6, 7-5!
— wta (@WTA) June 10, 2023
Who takes the #RolandGarros title from here?! pic.twitter.com/oVIP5o2OmL
9. játék Swiatek panaszkodik az új labdákra, és semmi 30-cal kezd. A sportpszichológusa nyugtatja, nyilván. Befut egy nehéz labdát egy Muchová-ejtés után, és ellenfele elrontja a lecsapást. Nagy rontás a csehtől, jelzi, ez nem volt tőle a legokosabb tett... 30 egyenlő. Potya bréklabda, mert hosszút üt Swiatek. Hiába, finálé. Az első szerva rossz... a második necces... a harmadik is rossz. Kettős hibával elveszíti az adogatását a világelső, 4–5!
8. játék Pazar tenyeres Muchovától, majd kemény szerva után tökéletes ejtés, 30 semmi. A háló is vele volt most. Nagy leütés után 40:15, majd ismét Swiatek nyeri a labdamenetet egy pontos elütéssel. Rossz fonák a fogadótól aztán, 4–4. Érik a tie-break.
18 hosszú labdamenet, 15 Swiatek-sikerrel a végén.
Az RG-királynő nyomában, a legjobb győzelmi mutatók GS-tornákon
93.1% - Only Margaret Court at the Australian Open (95.5%) and Court at Roland-Garros (95.2%) have a higher winning ratio than Iga Swiatek at Roland-Garros (93.1%) in a single Grand Slam in the Open Era. Parisian.#RolandGarros | @WTA @WTA_insider @rolandgarros pic.twitter.com/E6UqOqX2Z8
— OptaAce (@OptaAce) June 8, 2023
7. játék Nem a legjobb adogatás Swiatektől, de rossz a fogadás, kemény tenyeres itt, pontatlan tenyeres ott, 30:0. Egy közepes és egy nagyon hosszú menet a lengyelé, a végén világklasszis-elütéssel. Love-game, 4–3.
6. játék Lecsapás jó, a röpte nem Muchovától, de egyenlít kemény elütések után, most Swiatek fáradt el hamarabb. 15:15. 1.15-1.15 millió euró járt a döntőbe jutásért, a győztesé még egyszer ennyi – írja a wtatennis.com. Jó tenyeres után ász jellegű szerva, egyenlíthet Muchová! Újabb hatalmas szerva, 3–3!
A meccs előtt az Opta 14 százaléknyi esélyt adott neki a sikerre.
#RolandGarros | @karomuchova7 pic.twitter.com/HfxqQZV26h
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
5. játék Swiatek ismét ront a hosszú menet végén, utána ki nem kényszerített hiba tőle, 0:30. Hiába, finálé. De két acélkemény és csoda pontos elütéssel 30 egyenlő. Muchová összekapja magát, breaklabda, és él is vele egy kiváló tenyeres elütéssel! 3–2
Hogy nem nyeretlen kétéves, az is bizonyítja, két évvel ezelőtt elődöntőt játszott Melbourne-ben, s kétszer volt negyeddöntős Wimbledonban, egyéni sorscsapás, hogy a sérülések alaposan szétszabdalták eddig a karrierjét.
Ez Muchová 50. Grand Slam-mérkőzése. Három játékos szerepelt korábban női egyes döntőjében az 50. GS-mérkőzésen: Billie Jean King (Wimbledon, 1970), Wendy Turnbull (Roland Garros, 1979), Szeles Mónika (US Open, 1991). Elit.
![]() |
Papírforma-eredmény lesz? (Fotó: AFP) |
4. játék Elkapkodja a felfutást Muchová, Swiatek hosszút üt, 15 mind. Bombaszerva után 30:15, Swiatek majdnem eltörte az ütőjét a fogadás hevében. 137-tel megy a 2. szerva is, sokadszorra már, majd egy sima tenyeres a hálóba megy. Sokadszor már. Két hosszú menetet ellenben megnyer, 3–1!
3. játék Swiatek az alapvonalról pontosan, okosan ütve, majd egy ejtést befutva 30:0-s előnyre tesz szert, de kiváló ritörn Muchovától. Ezt követően a szokásos forgatókönyv következik, az idegek csatáját a lengyel hölgy nyeri. 3–0
2. játék A háló Muchovával van, aztán két ejtését is beéri Swiatek. Hosszú menet végén ront Muchová, majd egy lecsapást üt a vonalon kívülre. 2–0
1. játék Mesés nyesés Muchovától, 0:15. Aztán outot üt elsőre. Majd elesik fogadás közben, de veszteni látszó állásból kiváló elütéssel sokkolja ellenfelét! Swiatek hosszú menetre kényszeríti most Muchovát, nagy mentések a csehtől, de elfárad, ahogyan várni lehetett. Talán ezért is ront az alapvonalról, és a következő hosszas menetet is elbukja. 1–0!
2. JÁTSZMA
53:1, a visszavonultakat leszámítva az első játszmákat ilyen arányban nyerte nagy tornákon Swiatek. Az egyetlen győztes ellene... Muchová, 2019-ből!
53-1 - Excluding retirements, Iga Swiatek is 53-1 on clay at WTA events after taking the first set, with her only defeat coming in Prague in 2019 against ... Karolina Muchova. Miracle?#RolandGarros | @WTA @WTA_insider @rolandgarros pic.twitter.com/05hcj2dwkw
— OptaAce (@OptaAce) June 10, 2023
6/2 #RolandGarros @iga_swiatek pic.twitter.com/NXwOtAw3xc
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
7 meccs, 25 elbukott játék, ez Swiatek mérlege ezen a Garroson.
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ SZETT!
8. játék Rossz szerva Muchovától, ejtését „megöli" Swiatek, utána semmi negyven. Három szettlabda a fogadónak: egy nagyon jó rövidítést és egy tavaszt ejtést is befut a lengyel, és okosan a jobbra futó Muchová mögé üti a labdát. 6–2
Fighting back #RolandGarros @karomuchova7 pic.twitter.com/D6pQzJWJMr
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
7. játék Rossz fogadás Muchovától, hamar elhúz a lengyel 40 semmire. Két jó cseh elütés után azonban a hosszabb menet ismét Swiateké. 5–2
6. játék Az eddigi mérkőzés röviden ez a gém: két ki nem kényszerített hiba Muchovától, egy szép ejtéssel 30:15. De bréklabda egy rossz nyesés és egy sima out után, ezt hárítja a cseh pontos, élményszámba menő elütéssel. 40:40. A szervája kiváló, de aztán a hosszú labdamenetet ismét elbukja, egyenlő. Ejtése... kitalálták, előny nála, majd hálóközeli harcok után 4–2.
5. játék Swiatek adogat. Jó rövidítés Muchovától, de két hosszabb menetet elveszít. Utána egy könnyed pörgetést nagyon mellé üt! 2:7 a ki nem kényszerített hibák állása ma. De megremeg Swiatek keze is, az első 40:40 ma. Hosszas labdamenet, Swiatek-sikerrel, pazar röpte az ellenféltől. Két kiváló menet után klasszis fonákütés Muchovától, de ezzel csak újra egyenlő. Hosszan üt aztán, de nem sokkal (személyes megerősítés kell a bírótól), kemény szerva után Swiatek megmozgatja Muchovát, aki a jobb sarokból ismét ront. 4–1
Az előző öt olyan alkalommal, amikor Muchová a világranglistán első, második vagy harmadik helyezett ellenféllel találkozott, ő nyert.
Clay days #RolandGarros pic.twitter.com/aukUsla9fp
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
4. játék Nem megy Muchovának a rövidke pihenő után sem, de aztán harmadszorra már ászt adogat... majd igen pontatlanul. De az ejtése, majd az emelése kiváló, 40:30. Rossz fogadás Swiatektől, 3–1. Ne feledjük, Swiatek nem veszített szettet a döntőbe vezető úton.
Swiatek consolidates the break and has won 12 of the 1st 15 points. Has yet to make an unforced error, while Muchova is up to 5 so far.
— WTA Insider (@WTA_insider) June 10, 2023
The No.1 leads 3-0*. pic.twitter.com/ZJs2G7X3av
3. játék Az első adogatás nem jön vissza a másik oldalról, utána ismét ki nem kényszerített hiba a cseh versenyzőtől. Muchová megtámadja a következő adogatás, pár centiméterrel célt téveszt, majd a nyesése hosszú. 3–0
2. játék Kiváló adogatás után 15–0, de hosszas játék után pazar elütéssel egyenlő. Két rossz ütés után breaklabda, és ismét pontatlan tenyeres Muchovától. 2–0
1. játék. Swiatek adogat, Muchová hamar hosszút üt. 175 kilométer/órás a második adogatás, necces, 130-cal megy a második, a türelemjáték végén ismét outot üt a cseh. 30 semmi. Egy elveszített menet után két zseniális ejtés következik Muchovától, de azután ismét hosszút üt. 1–0
1. JÁTSZMA
Iga Swiatek az 5. Roland Garros-indulásán a 3. fináléját vívja, a rekorder Open-érában Chris Evert (5/5).
Swiatek nyerte a sorsolást, és adogatni szeretne.
Érkeznek a főszereplők, nincs telt ház a stadionban.
A first Grand Slam final.
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
Please welcome, @karomuchova7 #RolandGarros pic.twitter.com/T9sMUJb8Dh
Another final on the horizon.
— Roland-Garros (@rolandgarros) June 10, 2023
Welcome, two-time champion @iga_swiatek#RolandGarros pic.twitter.com/5e5a2P0prU
Navigating the road in Paris
— US Open Tennis (@usopen) June 9, 2023
How Iga Swiatek and Karolina Muchova reached tpic.twitter.com/JXQ5F21NqR
Iga Swiatek (lengyel, 1.)–Beatriz Haddad Maia (brazil, 14.) 6:2, 7:6 (9–7)
Érdekes meccsnek ígérkezett az első helyen kiemelt Iga Swiatek és Beatriz Haddad Maia csatája. A címvédő lengyel csupán 5 órát és 32 percet töltött a pályán amíg elérte az elődöntőt, ellenben a brazil 12 órán és 55 percen át ütögette a lasztit.
A francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) női egyesének elődöntőjében Iga Swiatek két óra alatt két szettben legyőzte Beatriz Haddad Maiát, így a lengyel címvédő meccsel Karolína Muchovával a fináléban.
Karolína Muchová (cseh)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:6 (7–5), 6:7 (5–7), 7:5
Korábban mindössze kétszer fordult elő a Grand Slam-tornák történetében, hogy a női egyes elődöntője harmadik szettig menjen úgy, hogy az első két szett rövidítésben dől el. Az előző kettő eset: Martina Navratilova–Steffi Graf (1986, US Open) és Lindsay Davenport–Amélie Mauresmo (2005, Wimbledon).
A francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) női egyesének elődöntőjében Karolína Muchová 3 óra és 13 percnyi játék végén Arina Szabalenkát legyőzve bejutott a döntőbe.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SWIATEK–MUCHOVÁ MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!