Roland Garros: nem sok esélyt hagyott Zverevnek, készülhet a döntőre Ruud

L. M.L. M.
2023.06.09. 21:41
null
Ruud három játszmában jutott túl Zvereven (Fotó: Getty Images)
A norvég Casper Ruud három szettben legyőzte a német Alexander Zverevet a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyes versenyének második elődöntőjében.

Ruud kezdte jobban a meccset, gyorsan elvette Zverev adogatását egymás után kétszer, ugyanakkor ez a németnek is egyszer sikerült. A norvég 3:1 után már csak a saját adogatásait hozta és miután Zverev egy játszmalabdát hárított a másodikat már Ruud beütötte és behúzta az első szettet. 6:3

A második játszma már kiegyenlítettebb volt, a német hozta az adogatásait egészen 3:3-ig, amikor Ruud brékelni tudott és átvette a kezdeményezést. S ezt nem is engedte ki a kezei közül, szorosabb játszmában egy szettre került a döntőtől. 6:4

Zverev a harmadik szettben sok mindennek nem örülhetett, a norvég hibátlanul játszott és 6:0-val jutott be a 2023-as Roland Garros döntőjébe. 6:0

Ruud elképesztő formában van, a legutóbbi öt Grand Slam-tornából harmadszor jutott el a döntőig – már csak a győzelem hiányzik. Emellett egymás után a második döntőjét játszhatja a francia nyílt teniszbajnokságon, a tavalyi tornán Rafael Nadaltól szenvedett vereséget.

A világranglista-4. norvégra a fináléban a harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovics vár, akinek ez lesz a 34. GS-döntője. A két játékos eddig négyszer találkozott egymással és mind a négyszer a szerb győzött.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES
ELŐDÖNTŐ
Alexander Zverev (német, 22.)–Casper Ruud (norvég, 4.) 3:6, 4:6, 0:6

KORÁBBAN
Carlos Alcaraz (spanyol, 1.)–Novak Djokovics (szerb, 3.) 3:6, 7:5, 1:6, 1:6


Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
20 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
22 órája

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57