Roland Garros: Djokovics kétszettes hátrányból felállva jutott tovább

Vágólapra másolva!
2021.06.07. 17:06
null
Nem mondhatjuk, hogy rápihent a negyeddöntőre (Fotó: AFP)
A Párizsban zajló francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének negyedik fordulójában a világelső Novak Djokovics az első két játszmát elvesztette a 19 éves olasz Lorenzo Mussetti ellen – két óra húsz perc alatt –, majd a folytatásban mindössze egy játékot engedélyezett ellenfelének, aki az ötödik játszmában 3 óra 27 perc játék után sérülés miatt feladta a mérkőzést.

Nem úgy indult a Roland Garros második hetének második mérkőzése a Philippe Chatrier Stadionban, hogy 18-szoros GS-torna-győztes Novak Djokovicsnak keményen meg kell küzdenie a győzelemért a mindössze 19 éves olasz, Lorenzo Musetti ellen, hiszen a szerb került brékelőnybe az első játszma elején.

Checcinato ellen az előző fordulóban az idei Garros egyik legszebb pontját jegyző Musetti viszont azonnal visszabrékelt – még az sem tudta kizökkenteni, hogy Djokovics 3:1-es vezetésénél átesett egy reklámtáblán – , s miután a folytatásban mindketten hozták a saját adogatójátékaikat, következhetett a rövidítés.

MUSETTI ÉS A REKLÁMTÁBLA

Ebben megint Djokovics brékelt először, de Musetti nem hagyta magát, előbb egyenlített, majd a harmadik játszmalabdáját kihasználva 9–7-re megnyerte a rövidítést és a 75 percig tartó első szettet is.

A második játszma hasonlóan alakult, azzal az apró különbséggel, hogy ezúttal Musetti brékelte a világelsőt, aki azonnal el is tüntette a hátrányát, így 6:6 után ismét következett a rövidítés, amely viszont jóval simábban alakult, mint az első szett végén. Az ifjú olasz hamar elhúzott 4–0-ra, ám Djokovics fogadóként hiába szerzett két pontot, adogatóként is vesztett ugyanennyit. Musetti második játszmalabdáját értékesítve 66 perc alatt újabb lépést tett a világelső kiejtéséhez.

Az addig remeklő és helyenként káprázatos pontokat ütő Musetti számára a harmadik játszma nem kezdődött jól, elvesztett adogatójátéka után hamar 3:0-s hátrányba került. Ugyan saját második adogatását semmire hozta, ennél több örömre azonban nem volt oka a mindössze 24 percig tartó szettben: Djokovics 6:1-re nyerve szépített.

A szerb klasszis a folytatásban sem állt le, sőt, ha lehet mondani, szintet lépett, s ez Musettinek már sok volt. A negyedik játszmában Djokovics úgy húzott el 10 perc alatt 4:0-ra, hogy az olasz pontot sem szerzett, majd a szerb 22 perc alatt 6:0-ra nyert, a szetteket tekintve pedig egyenlített.

Ehhez képest az ötödik játszma elején mégis Djokovicsnak kellett a talajról felállnia: a szett első labdameneténél elcsúszott, hasra esett, ám vetődve még visszaadta a labdát, a pontot is megnyerve. Csakhogy a labdamenet után ápolni kellett, mert jobb kezének mutatóját megsértette, és vérzett. Az ápolás olyannyira jól sikerült, hogy Djokovicson nem látszott a sérülés nyoma, miközben viszont az egyre jobban elfáradó és meg is húzódó Musetti 4:0-nál feladta a küzdelmet.

Ezzel Djokovics Grand Slam-tornákon immár ötödik alkalommal jutott tovább úgy, hogy az első két szettet elvesztette. A szerb világelső készülhet a Roger Federer visszalépése miatt játék nélkül a legjobb nyolc közé kerülő olasz Matteo Berrettini ellen.

DJOKOVICS MECCSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA

A nap első férfi meccse Diego Schwartzman és Jan-Lennard Struff között az argentin sima háromszettes győzelmét hozta, ezzel pedig Schwartzman továbbra is szettveszteség nélkül menetel a tornán.

A nőknél kiesett a tavalyi döntős, Sofia Kenin. A negyedik helyen kiemelt amerikai teniszezőt a 17. helyen rangsorolt Maria Szakkari búcsúztatta két könnyű játszmában. A fiatal Cori Gauff mindössze játékot veszítve, 6:3, 6:1-es győzelemmel jutott túl a tunéziai Onsz Dzsaburon, a cseh Barbora Krejcíková pedig még ennél is simábban, 6:2, 6:0-val búcsúztatta a 2018-as döntős Sloane Stephenst.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)

NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFI EGYES
Djokovics (szerb, 1.)–Musetti (olasz) 6:7 (7–9), 6:7 (2–7), 6:1, 6:0, 4:0-nál Musetti sérülés miatt feladta
Schwartzman (argentin, 10.)–Struff (német) 7:6 (11–9), 6:4, 7:5

NŐI EGYES
Gauff (amerikai, 24.)–Dzsabur (tunéziai, 25.) 6:3, 6:1
Krejcíková (cseh)–Stephens (amerikai) 6:2, 6:0
Szakkari (görög, 17.)–Kenin (amerikai, 4.) 6:1, 6:3

KÉSŐBB
NŐI EGYES

Swiatek (lengyel, 8.)–Kosztyuk (ukrán)
Nadal (spanyol, 3.)–Sinner (olasz, 18.) 7:5, 6:3, 6:0

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
FÉRFI EGYES

Djokovics (szerb, 1.)–Berrettini (olasz, 9.)
Nadal (spanyol, 3.)–Schwartzman (argentin, 10.)

Zverev (német, 6.)–Davidovich (spanyol)
Cicipasz (görög, 5.)–Medvegyev (orosz, 2.)

NŐI EGYES
Cori Gauff (amerikai, 24.)–Krejcíková (cseh)
Szakkari (görög, 17.)–Swiatek (lengyel, 8.)/Kosztyuk (ukrán)

Ribakina (kazah, 21.)–Pavljucsenkova (orosz, 31.)
Zidansek (szlovén)–Badosa (spanyol, 33.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik