Laver-kupa: az európaiak egy sikerre a trófea elhódításától

M. D.M. D.
2021.09.26. 07:13
null
Sztefanosz Cicipasz (szemben) szombaton két meccset is nyert, a másodikat párosban Andrej Rubljov oldalán (Fotó: Getty Images)
Az európai válogatott a második napot követően már 11–1-re vezet a világválogatott ellen a Bostonban zajló férfi tenisz Laver-kupán.

 

A pénteki nyitó körben az európaiak mindhárom egyes mérkőzésüket megnyerték – Casper Ruud, Matteo Berrettini, valamint Andrej Rubljov révén –, és csak az egyetlen páros összecsapást veszítették el. Szombaton, amikor már két pontot ért minden megnyert mérkőzés, még azt sem, Sztefanosz Cicipasz, Alexander Zverev és Danyiil Medvegyev sikere után ugyanis a Rubljov, Cicipasz kettős is győzött, így a Team Europe már 11–1-re vezet a világ többi részéről érkező játékosokból összeállított együttessel szemben.

A vasárnapi záró napon már minden győzelem három pontot ér, vagyis a Team World négy sikerrel még megfordíthatja az állást, egy újabb európai meccsgyőzelem azonban végleg eldöntené a párharcot.

A Team Europe fölénye abból a szempontból nem meglepő, hogy mind a hat játékosa magasabban jegyzett a világranglistán, mint a Team World tagjának bármelyike.

A Laver-kupát 2017-ben rendezték meg először Prágában, akkor az európaiak 15–9-re győztek. Egy évvel később, Chicagóban és 2019-ben Genfben is címvédést láthattak a nézők: előbb 13–8-as, majd 13–11-es európai sikert hozott a párharc. A torna névadója a 83 éves ausztrál Rod Laver, aki kétszer (1962, 1969) is megcsinálta a Grand Slamet, azaz egy naptári éven belül mind a négy kiemelt viadalt megnyerte.

LAVER-KUPA (BOSTON)
Világválogatott (Team World)–Európa-válogatott (Team Europe) 1–11 – állás a második nap után

Kyrgios (ausztrál)–Cicipasz (görög) 3:6, 4:6
Isner (amerikai)–A. Zverev (német) 6:7 (5–7), 7:6 (8–6), 5–10
Shapovalov (kanadai)–Medvegyev (orosz) 4:6, 0:6
Isner, Kyrgios (amerikai, ausztrál)–Rubljov, Cicipasz (orosz, görög) 7:6 (10–8), 3:6, 4–10
A VASÁRNAPI PROGRAM

Opelka, Shapovalov (amerikai, kanadai)–Rubljov, A. Zverev (orosz, német)
Auger-Aliassime (kanadai)–A. Zverev (német)
Schwartzman (argentin)–Medvegyev (orosz)
Isner (amerikai)–Cicipasz (görög)

Legfrissebb hírek

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

„Isten látta, mennyit dolgoztunk” – Zverev édesanyja előtt tisztelgett a US Open-döntő után

Tenisz
2026.09.14. 10:16

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Zverev a nyolc között, leendő ellenfele a US Open történetének egyik leghosszabb meccsét vívta

Tenisz
2026.09.08. 08:51

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
2026.09.06. 08:55

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2026.09.04. 08:42