Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

B. O. M.B. O. M.
2026.09.22. 21:45
null
Bár csak a második félidőben lépett pályára, Kocsis Bence főszerepet játszott az ASA Marosvásárhely sikerében a román labdarúgó-másodosztály 8. fordulójában.

A Demeter Zsomborral a kezdőcsapatban számoló erdélyi csapat ugyanis hazai pályán abszolút esélyesnek számított az utolsó helyen álló CS Dinamo (a belügyminisztérium klubja csak nevében azonos az élvonal első helyén álló együttessel) ellen, ám a második félidő elején már 2–0-ra vezettek a vendégek.

Az ASA azonban hét perc alatt megfordította az eredményt, Okan Hatziterzoglu előbb a Demeter Zsombor elleni szabálytalanságért befújt büntetőt értékesítette, majd a szünetben becserélt Kocsis szögletét fejelte a hálóba. A 63. percben pedig Kocsis közelről, becsúszva lőtte be a vezető gólt – a magyar játékosnak ez volt az első találata a Liga 2-ben. A Dinamónak erre ugyan még volt válasza, de a 75. percben a vásárhelyiek bombagóllal visszavették a vezetést, és már nem is engedték ki a kezükből.

ROMÁN LIGA 2
8. FORDULÓ
ASA Marosvásárhely–CS Dinamo Bucuresti 4–3
Marosvásárhely: Demeter Zsombor végigjátszotta a mérkőzést; Kocsis Bence szünetben állt be, gólpasszt adott, majd gólt szerzett.
Az állás: 1. Slatina 22 pont, 2. Temesvár 20, 3. Resicabánya 18, …13. Marosvásárhely 11

 

Legfrissebb hírek

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
2026.08.12. 20:47

Huszti András góljával győzött a Temesvár

Légiósok
2026.08.04. 19:30

A Temesvár kinézte Huszti Andrást – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.08. 10:22

Kikapott a Voluntari-tól, az utolsó fordulóban dől el, visszajut-e az élvonalba a Sepsi

Minden más foci
2026.05.12. 21:00

Nyáron érkezett, a Videoton máris szerződést bontott a labdarúgóval

Labdarúgó NB II
2025.11.18. 09:49

Pintér Bence marad a román másodosztályban

Minden más foci
2025.07.03. 10:37

Fehérvár: Bobál Gergely és Kocsis Bence is a kiszemeltek között

Labdarúgó NB II
2025.06.26. 14:56

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.16. 20:26