Így lett egy tündéri kislányból az Australian Open bajnoka – ismerje meg Sofia Kenint!

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 14:03
null
Sofia Kenin az Australian Open új bajnoka (Fotó: AFP)
Négy és fél éve még Gálfi Dalmától kapott ki junior Grand Slam-döntőben, szombaton a felnőttek között győzött Sofia Kenin, aki a legfiatalabb amerikai top 10-es Serena Williams óta.

 

Sofia Kenin idegesen téblábolt a pályán, fogalma sem volt, mit kell tennie – a 21 éves amerikai az Australian Open női egyes döntőjét követő díjátadón volt bizonytalan.

A mérkőzésen viszont félelmetes összeszedettséggel, három szettben győzte le a spanyol Garbine Muguruzát.

Két melbourne-i bajnok „néhány” éve: Kim Clijsters és Kenin
Két melbourne-i bajnok „néhány” éve: Kim Clijsters és Kenin

Kenin családja a lány születése után nem sokkal költözött Moszkvából Floridába, és bár a játékos gyerekkorában rajongott Marija Sarapováért, ő mindvégig az Egyesült Államokat képviselte. Ötévesen kezdett el teniszezni édesapja irányításával, aki néhány száz dollárral a zsebében próbálta megvalósítani az amerikai álmot, miután Oroszországban nem látta biztosítva családja megélhetését. Sofia hétéves volt, amikor a Miami Open helyszínén egy televíziós riportnak hála a négyszeres Grand Slam-bajnok Kim Clijsters vezette körbe, majd bemutatta többek között Andy Roddicknak – „Sonya” (a családja szólítja így, a nagymamáját is így hívták) már akkor arról beszélt, hogy egyszer övé lesz valamelyik Grand Slam-trófea.

WTA on Twitter

We're taking you back to 2005! Watch @Clijsterskim give future @AustralianOpen finalist @SofiaKenin a tournament backstage tour. #TBT https://t.co/Qp9ld57NgK



Juniorként a legjobbak közé tartozott, GS-tornát viszont nem nyert, a legjobb eredménye a 2015-ös US Open-döntő, amit Gálfi Dalmával szemben veszített el két játszmában – honfitársunk jelenleg a 269. a világranglistán, Kenin pedig hétfőtől a 7., Serena Williams óta a legfiatalabb amerikai a top 10-ben…

Már a múlt éve is nagyszerűen sikerült a felnőttek között, hiszen szinte mindenkit legyőzött az élmezőnyből, őt választották meg a szezon legtöbbet fejlődő női teniszezőjének, ugyanakkor az első igazán nagy diadalát Melbourne-ben élhette át.

A SZÁMOK NEM HAZUDNAK
1988 szeptembere után született Grand Slam-bajnokok
A férfiaknál:

A nőknél: Petra Kvitová (cseh), Viktorija Azarenka (fehérorosz), Garbine Muguruza (spanyol), Jelena Ostapenko (lett), Sloane Stephens (amerikai), Caroline Wozniacki (dán), Simona Halep (román), Oszaka Naomi (japán), Ashleigh Barty (ausztrál), Bianca Andreescu (kanadai), Sofia Kenin (amerikai)
Grand Slam-finalisták 2010-től
A férfiaknál:
15
A nőknél: 34
Grand Slam-bajnokok 2006-tól
A férfiaknál:
7
A nőknél: 25
Női Grand Slam-győztesek száma, akik az első döntőjük előtt még nem jutottak a legjobb nyolc közé sem korábban
1980–2016:
1
2017-től: 4

„Mindent hittel csinálok: nem számít az eredmény, a fizikai állapotom, a körülmények, mindig harcolok – árulta el sikereinek titkát a sajtótájékoztatón Kenin, aki állítása szerint élete öt legjobban sikerült ütését a Muguruza elleni döntő szettben mutatta be. – A mérkőzés előtt sírtam idegességemben, de a pályán ez nem zavart. Tudom, néha nagyon feszültnek tűntem, ám így jobb, mert ki tudom adni magamból a dühömet, a félelmeimet. Most sokkal furcsábban érzem magam, hiszen itt ülök a legnagyobb interjúszobában, és nagyon sokan vannak. A versenyen nem tartoztam az esélyesek közé, nem foglalkoztak velem annyit, mint néhány másik lánnyal, ezért el tudtam kerülni a nagy felhajtást. Ezzel a szép trófeával a kezemben már nem tudom... Az álmom valóra vált, ez most hivatalos!”

Való igaz, Kenin sokkal magabiztosabban mozgott a pályán karrierje első Grand Slam-döntőjében – korábban a legjobb nyolc között sem járt soha –, mint a találkozót követő ceremóniákon. A meccslabda értékesítését követően boldogan pacsizott a páholyában ülőkkel, de már akkor azt hallgatta édesapjától, hogy mit kell tennie a díjátadón. Kenin szépen fel is mondta a szokásos szöveget: szép szavak az ellenfélhez, köszönet a csapatának, a szponzoroknak, a nézőknek, a szervezőknek – az viszont a trófeaátadások egyik legaranyosabb jelenete volt, amikor a helyére visszalépve honfitársát, a háromszoros Grand Slam-bajnok Lindsay Davenportot kérdezte meg félénken arról, hogy szerinte elmondott-e mindent, amit ilyenkor szükséges.

„Apa hitt az amerikai álomban, és ez most valóra vált – jelentette ki a 4 120 000 ausztrál dolláros (841.5 millió forintos) csekkre pillantva Kenin, aki az Australian Open előtt egész eddigi életében keresett 4.4 millió dollárt a tenisszel. – Nem szeretem ezt mondani, bevallani, de mindenben igaza volt az elmúlt években, nagyon jó apa és edző, hálás vagyok neki. Örülök, hogy megoszthatom vele ezt a határtalan boldogságot. Az édesanyám nem mert eljönni, túlságosan ideges volt, ezért otthon nézte a döntőt barátokkal, rokonokkal. A díjátadó után felhívtam, ám olyan gyorsan és sok mindenről kezdett el beszélni, hogy rá kellett szólnom: nem tudok órákig beszélgetni veled, mert több televíziós interjú és sajtótájékoztató vár rám, ráadásul éhes is vagyok, csak el akartam mondani neked: megnyertem!”

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (71 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES,
DÖNTŐ
Kenin (amerikai, 14.)–Muguruza (spanyol) 4:6, 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik