Gyász: elhunyt Hámori Tamás, a hazai tenisz nagykövete

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 12:47
A Magyar Teniszszövetség hivatalos honlapján közölte: 77 évesen elhunyt Hámori Tamás, a magyar teniszélet évtizedek óta meghatározó alakja.

Teniszkarrierje során a hazai rangsor 10. helyén is szerepelt, többször volt elődöntős az Országos Bajnokságokon, többek között Taróczy Balázs, Baranyi Szabolcs és Machán Róbert is a legyőzöttjei között volt – áll a huntennis.hu oldalon.áll a huntennis.hu oldalon.

Ezt követően sportvezetőként és a magyar tenisz nagyköveteként is tevékenykedett, az MTSZ-ben alelnöki és elnökségi tagi tisztséget is viselt, a Nemzetközi és az Európai Tenisz Szövetség bizottságaiban is fontos szerepet töltött be, az ITF-től meg is kapta a szervezet legmagasabb kitüntetését, a „Tenisz Szolgálatáért” díjat.

Egyik kezdeményezője volt a Magyarországi International Lawn Tennis Clubnak és megalapítója a méltán népszerű, 2005 óta futó Manager Open sorozatnak.

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34
Ezek is érdekelhetik