Billie Jean King-kupa: sima orosz siker Kanada ellen

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 20:14
null
Kaszatkina megnyerte a meccsét kanadai riválisa ellen (Fotó: AFP)
Az orosz és az ausztrál női teniszválogatott is győzelemmel mutatkozott be kedden a Billie Jean King-kupában – írja az MTI.


Az oroszok 3–0-ra múlták felül Kanadát, míg az ausztrálok 2–1-re bizonyultak jobbnak Belgiumnál.

Az összesen 39-szeres Grand Slam-győztes Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed-kupa prágai fináléjában a világ legjobb 12 válogatottja szerepel. A szombatig tartó viadalra eredetileg tavaly áprilisban Budapesten került volna sor – Magyarország három évre nyerte el a rendezési jogot –, de azt a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották, majd idén tavasszal hasonló okokra hivatkozva ismét kénytelenek voltak lemondani a szervezők. Májusban a nemzetközi szövetség (ITF) bejelentette, hogy új helyszínt keres az eseménynek, mert a magyar szövetség elállt a rendezéstől.

Korábban a finálét két csapat vívta és valamelyik döntős volt a házigazda, 2020-tól azonban egy helyszínen egy hét alatt a legjobb 12 válogatott részvételével rendezik meg az eseményt. Négy, egyenként háromcsapatos csoportot alakítottak ki, a csoportok győztesei az elődöntőbe jutnak, majd a nyertesek a fináléban küzdenek meg egymással.

TENISZ
BILLIE JEAN KING-KUPA
A-csoport
Oroszország–Kanada 3–0
Darija Kaszatkina–Carol Zhao 6:3, 6:1
Anasztaszija Pavljucsenkova–Rebecca Marino 6:4, 4:6, 6:2
Veronyika Kugyermetova, Ludmila Szamszonova–Gabriela Dabrowski, Rebecca Marino 6:3, 6:1

B-csoport
Ausztrália–Belgium 2–1
Daria Gavrilova–Greet Minnen 6:4, 1:6, 6:4
Storm Sanders–Elise Mertens 3:6, 7:6 (7–5), 6:0
Ellen Perez, Sanders–Mertens, Minnen 2:6, 4:6

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
6 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
16 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
16 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik