Aus. Open: Nadal belelendült, Kyrgios Federer nyomdokain

Vágólapra másolva!
2015.01.25. 07:24
null
Nick Kyrgiosnak nincs min rágódnia, készülhet a negyeddöntőre (Fotó: Reuters)
A harmadik helyen kiemelt Rafael Nadal három játszmában legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében. A spanyol játékosra az eddig szettet sem vesztő Tomás Berdych vár a negyeddöntőben. Női egyesben Marija Sarapova, Simona Halep és Eugenie Bouchard is továbbjutott.

 

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

Kevin Anderson 5:5-ig teljesen egyenrangú ellenfele volt a nála két héttel fiatalabb Rafael Nadalnak, ezt követően azonban sorozatban hét játékot bukott el. A spanyol innen már lendületből megnyerte a meccset, és nyolcadszor is bejutott az Australian Open negyeddöntőjébe.

Ott idén Tomás Berdych lesz az ellenfele, aki továbbra sem vesztett szettet a mostani versenyen. Ennek az ausztrál szurkolók nem örültek, mivel Bernard Tomic állt szemben a cseh játékossal. Berdych tehát remek formában várja a Nadal elleni mérkőzését, az viszont már korántsem ilyen jó előjel számára, hogy a legutóbbi 17 összecsapásukon kikapott a korábbi világelsőtől.

Az előző körben Roger Federert búcsúztató Andreas Seppi Nick Kyrgios ellen is jól, pontosan játszott, de nem elég sokáig. Az első két játszma az övé lett, és bár a harmadikat elbukta, a negyedikben meccslabdája is volt. Kyrgiost azonban a szervája kihúzta a bajból – nem utoljára a meccsen –, rövidítésben egyenlített, a döntő szettben pedig 4:1-es előnyre tett szert. Seppi innen még visszajött, sőt 4:4-nél bréklabdája is volt, ám ezzel sem tudott élni, és végül 8:6-ra elveszítette az ötödik játszmát.

Kyrgios a tavalyi wimbledoni negyeddöntője után újabb Grand Slam-viadalon jutott be a legjobb nyolc közé, márpedig tinédzserként ez a bravúr legutóbb Roger Federernek sikerült, 2001-ben. Mostani győzelme egyúttal azt is jelenti, hogy 2005 óta először van ausztrál negyeddöntős férfi egyesben. Tíz éve Lleyton Hewott járt ilyen „magasságban" a melbourne-i versenyen.

A nap záró mérkőzésén Andy Murray négy szettben legyőzte Grigor Dimitrovot – a bolgár az első játszmát 3:0-s, a negyediket 5:2-es előnyről vesztette el –, így a skót lesz Kyrgios következő ellenfele.

Eugenie Bouchard egy kis extra pihenőt adott magának (Fotó: Action Images)
Eugenie Bouchard egy kis extra pihenőt adott magának (Fotó: Action Images)

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg az Australian Open férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A hölgyeknél Eugenie Bouchard jutott be elsőként a legjobb nyolc közé, mivel három játszmában legyőzte a román Irina Begut. A kanadai lány következő ellenfele Marija Sarapova lesz, aki 4:3-as vezetését követően egymás után nyolc gémet nyert meg a kínai Peng Su-aj ellen. Sarapova az eddigi mindhárom meccsükön felülkerekedett Bouchard-on, legutóbb a tavalyi Roland Garros elődöntőjében találkoztak, ahol 4:6, 7:5, 6:2-re bizonyult jobbnak az orosz.

Begu veresége ellenére nem maradt román nélkül a legjobb nyolc mezőnye. Természetesen Simona Halepről van szó, aki két szettben verte meg a korábbi US Open-elődöntős Yanina Wickmayert. Halep az orosz Jekatyerina Makarova ellen folytathatja menetelését.

A junior lányoknál Gálfi Dalma egyesben és párosban is sikerrel mutatkozott be. Előbb 6:2, 6:0-ra megverte a japán Szakata Kimikát, majd az orosz Anna Blinkova oldalán szuper tie-breakben diadalmaskodott ausztrál, kanadai ellenfeleikkel szemben.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (40 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ, ALSÓ ÁG

Berdych (cseh, 7.)–Tomic (ausztrál) 6:2, 7:6, 6:2
Nadal (spanyol, 3.)–K. Anderson (dél-afrikai, 14.) 7:5, 6:1, 6:4
Murray (brit, 6.)–Dimitrov (bolgár, 10.) 6:4, 6:7, 6:3, 7:5
Kyrgios (ausztrál)–Seppi (olasz) 5:7, 4:6, 6:3, 7:6, 8:6

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ, ALSÓ ÁG
Makarova (orosz, 10.)–Görges (német) 6:3, 6:2
Halep (román, 3.)–Wickmayer (belga) 6:4, 6:2
Bouchard (kanadai, 7.)–Begu (román) 6:1, 5:7, 6:2
Sarapova (orosz, 2.)–Peng Su-aj (kínai, 21.) 6:3, 6:0

JUNIOR LÁNY EGYES, 1. FORDULÓ
Gálfi (magyar, 5.)–Szakata (japán) 6:2, 6:0

JUNIOR LÁNY PÁROS, 1. FORDULÓ
Gálfi, Blinkova (magyar, orosz, 1.)–Mendez, Robillard-Millette (ausztrál, kanadai) 7:6, 4:6, 10–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik