KLEIN RON (MELBOURNE) 2019.01.18 08:50 Frissítve: 2019.01.18 13:08

Aus. Open: kiesett a női verseny címvédője

Caroline Wozniacki remek mérkőzésen kapott ki a rég nem látott jó teljesítményt nyújtó Marija Sarapovától.

 

Roger Federer után a másik melbourne-i címvédő, Caroline Wozniacki már nem tudott nyerni a behúzott tető alatt, a Rod Laver Arenában. Igaz, a dán teniszezőnek sokkal keményebb ellenfele akadt, hiszen Marija Sarapovával szemben sohasem könnyű játszani, az orosz ráadásul a doppingeltiltását követő visszatérése óta talán a legjobb mérkőzését produkálta. A 31 éves klasszis 2017 áprilisában léphetett pályára ismét, azóta top 5-ös rivális elleni egyetlen sikerét a 2017-es US Openen érte el, a román Simona Halepet ütötte ki.

Most ismét ő örülhetett, a világranglistán harmadik Wozniacki ugyanis hiába tett meg mindent, Sarapova nagyszerűen teljesített, a dán pedig a hosszú labdameneteket nem tudta elégszer megnyerni ahhoz, hogy ő jusson tovább. Sőt, a kilencnél több ütésből álló pontok esetében kifejezetten rosszul teljesített, 23-ból 17-et Sarapova nyert meg.

Az orosz teniszező ugyan az első és a második játszma elején is brékhátrányba került, de az elsőben fordítani tudott, a második elveszítése meg nem viselte meg túlságosan, hiszen a döntő szettben ellenállhatatlanul játszott. Sarapova 2 óra 24 perc alatt 6:4, 4:6, 6:3-ra nyerte meg a magas színvonalú, szórakoztató és izgalmas összecsapást – következő ellenfele az ausztrál Ashleigh Barty lesz.

Wozniacki a korai búcsú miatt várhatóan a kilencedik helyre csúszik vissza a világranglistán, amelynek nem hivatalos, élő verziójában a második pozícióra lépett fel Babos Tímea melbourne-i legyőzője, az amerikai Sloane Stephens, aki pénteken a horvát Petra Martic ellen nyert két szoros szettben, 7:6, 7:6-ra.

A játéknap eddigi legnagyobb meglepetését a 17 esztendős amerikai Amanda Anisimova szerezte, aki a 11. kiemelt Arina Szabalenkát ütötte ki meggyőző és rendkívül magabiztos teljesítménnyel 6:3, 6:2-re.

A férfiakról és a játéknap további történéseiről itt olvashatnak.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Cicipasz (görög, 14.)–Baszilasvili (grúz, 19.) 6:3, 3:6, 7:6, 6:4
Federer (svájci, 3.)–Fritz (amerikai) 6:2, 7:5, 6:2
Berdych (cseh)–Schwartzman (argentin, 18.) 5:7, 6:3, 7:5, 6:4
Dimitrov (bolgár, 20.)–Fabbiano (olasz) 7:6, 6:4, 6:4
Tiafoe (amerikai)–Seppi (olasz) 6:7, 6:3, 4:6, 6:4, 6:3
Nadal (spanyol, 2.)–De Minaur (ausztrál, 27.) 6:1, 6:2, 6:4

A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA:
Cicipasz (görög, 14.)–Federer (svájci, 3.)
Tiafoe (amerikai)–Dimitrov (bolgár, 20.)
Berdych (cseh)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Anisimova (amerikai)–Szabalenka (fehérorosz, 11.) 6:3, 6:2
Barty (ausztrál, 15.)–Szakkari (görög) 7:5, 6:1
Pavljucsenkova (orosz)–Szasznovics (fehérorosz) 6:0, 6:3
Sarapova (orosz, 30.)–Wozniacki (dán, 3.) 6:4, 4:6, 6:3
Stephens (amerikai, 5.)–Martic (horvát, 31.) 7:6, 7:6
Kvitová (cseh, 8.)–Bencic (svájci) 6:1, 6:4
Collins (amerikai)–Garcia (francia, 19.) 6:3, 6:2
Kerber (német, 2.)–Birrell (ausztrál) 6:1, 6:0

A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA:
Kvitová (cseh, 8.)–Anisimova (amerikai)
Barty (ausztrál, 15.)–Sarapova (orosz, 30.)
Stephens (amerikai, 5.)–Pavljucsenkova (orosz)
Collins (amerikai)–Kerber (német, 2.)

 

2021.01.06 20:59:22

Tenisz MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. »Földrengésre vagy terrorista cselekményre van biztosításunk, de vírusra nincs. Így aztán az a pénz megy a kukába.« Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek a koedukált tenisztornák számának jelentős növekedését jósolják.

2020.12.28 20:11:34

Tenisz KLEIN RON

A második világháború óta először maradt el a wimbledoni torna – mégis láttunk idén teniszcsodákat.

2020.12.22 19:37:14

Tenisz KLEIN RON

„ Ő is szeret szórakozni, focizni, élvezni az életet. Csak kicsit csendesebb, mint én.”

2020.12.18 12:25:58

Tenisz GYŐRI FERENC

Manacorban minden feltétel adott a fejlődéséhez, Valkusz Máté mindezt a saját bőrén tapasztalta.

2020.12.11 11:33:06

Tenisz KLEIN RON

Ha elkalandozott Rafa figyelme az edzésen, Toni hozzávágta azt, ami a keze ügyébe került.