Balázs Attila küzdelmes meccsen búcsúzott az Aus. Open egyesétől

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 06:32
null
Balázs első főtáblás meccsét játszotta Ausztráliában (Fotó: AFP)
A Melbourne-ben zajló Australian Open férfi egyesének első fordulójában Balázs Attila 2 óra 38 perc alatt kikapott a spanyol Roberto Carballéstől, így számára marad a páros, amelyben Fucsovics Mártonnal együtt lép pályára.

 

TENISZ
AUSTRALIAN OPEN, Melbourne,
(kemény pálya, 80 000 000 ausztrál dollár összdíjazás) – (Tv: Eurosport, Eurosport2)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Balázs Attila–Roberto Carballés (spanyol) 5:7, 6:3, 2:6, 3:6

Pályafutása első főtáblás mérkőzésére készült a 32 éves Balázs Attila a nála öt évvel fiatalabb spanyol Roberto Carballés ellen, akivel korábban még nem találkozott karrierje során, s aki ellenfeléhez hasonlóan szintén első főtáblás győzelme begyűjtésére készült a Melbourne Parkban – igaz, neki tavaly és tavalyelőtt volt már egy-egy sikertelen próbálkozása, ennyivel tehát rutinosabbnak mondhatja magát.

Ehhez képest Balázs Attila olyan természetességgel és nyugodtsággal küldte a Carballésszel ellenkező sarokba tenyeresével a labdát a mérkőzés első labdamenetének végén, mintha világéletében a Melbourne Parkban ütögetett volna. Imponáló magabiztossága az első néhány játékban bizonyára meglepte a Balázshoz hasonlóan magát inkább salakon otthon érző spanyolt, és hamar el is vette ellenfele adogatását, sőt, és 5:3-nál játszmalabdája is volt az első szetthez, ám a spanyol nemcsak hárította, de Balázs adogatását is elvette, ezzel pedig egy csapásra meg is törte ellenfelét, aki 5:2-es előnyből vesztette el 7:5-re az első játszmát.

A folytatásra összekapta magát Balázs, kijött a hullámvölgyből, megint brékelte ellenfelét, és ezúttal nem hagyta magát: a játszma során négy bréklabdát hárított, s első játszmalabdáját kihasználva 6:3-ra megnyerte a szettet, s ezzel egyenlített. Csaknem másfél óra játék után kezdhettek mindent elölről a felek.

A harmadik játszma elején ismét rendkívül magabiztosan adogattak mindketten, az első öt játékban egyetlen fogadópont született, a hatodikban viszont a spanyol a negyedik bréklabdáját kihasználta, és lendületből meg is nyerte a játszmát 6:2-re.

Sőt, Carballés a következő három játékot is megnyerte, ezzel egymás után hét gémet nyerve a negyedik szett elején 3:0-s előnyre tett szert, és Balázs Attila hiába játszott lelkesen és csinált időnként szép pontokat, érezhető volt, hogy innen számára már nincs visszaút. A spanyol 2 óra 38 perc játék után 7:5, 3:6, 6:2, 6:3-ra diadalmaskodott, így ő léphet pályára a 4. kiemelt Danyiil Medvegyev ellen a második körben.

Balázs Attilának marad a páros, amelyben Fucsovics Mártonnal az oldalán a kazah Alekszandr Bublik, Andrej Golubjov duó ellen szerepel majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik