Aus. Open: 15 éves a harmadik fordulóban

SZŰCS ANDRÁS jelenti Melbourne-bőlSZŰCS ANDRÁS jelenti Melbourne-ből
Vágólapra másolva!
2018.01.17. 04:21
Manapság is lehet tizenévesen a harmadik fordulóba jutni Grand Slam-tornán: az idei Australian Open női egyesében a tizenöt és fél éves ukrán Marta Kosztyuk indult el az 1996-ban a legjobb nyolcig menetelő svájci Martina Hingis nyomdokain.
Marta Kosztyuk örömének első pillanata… (Fotó: AFP)
Marta Kosztyuk örömének első pillanata… (Fotó: AFP)
Marta Kosztyuk örömének első pillanata… (Fotó: AFP)

Máris alakul egy mesebeli történet a 2018-as Australian Openen, és még kis magyar szálat is hozzá tudunk szőni.

Marta Kosztyuk örömének első pillanata… (Fotó: AFP)
Marta Kosztyuk örömének első pillanata… (Fotó: AFP)

 

Máris alakul egy mesebeli történet a 2018-as Australian Openen, és még kis magyar szálat is hozzá tudunk szőni.

A 2017-es kiírásban a juniorversenyben a fiúknál Piros Zsombor győzött, míg a lányoknál az ukrán Marta Kosztyuk. Most a mi fiunk idén a felnőtteknél kiesett a selejtezőben – Kosztyuk viszont továbbjutott a nőknél. Sőt, a főtábla első fordulójában is győzött, aztán a másodikban is, amivel az 1996-ban a negyeddöntőig jutó svájci Martina Hingis után a legfiatalabb hölgy lett, aki továbbjutott a harmadik körbe.

„Nagyon boldog vagyok, viszont nagyon rosszul éreztem magam a pályán, mert hőség van” – lihegte Kosztyuk a győzelem után, amit a hazai Olivia Rogowska felett aratott.

Mégsem pfujolta a közönség, hanem egyenesen ünnepelte, mert habár percekkel korábban még skandálta a – szabad fordításban – „Gyerünk, auszi, gyerünk!” rigmusát, attól még értékelte a sportteljesítményt, amit a 15 éves, 6 hónapos, 20 napos kislány elővezetett.

Persze jó körökben mozog, hiszen a svájci Roger Federer edzője, a horvát Ivan Ljubicic menedzseli.

„Igen, néha találkozom Roger-val is, míg Ivan az összes meccsem után elmondja, mit nem csináltam jól, még akkor is, ha nyertem – nevettette meg a közönséget Kosztyuk, aki mostanáig állítólag maximalista volt. – Á, a teniszben nem lehetsz az, mert állandóan hibázol, az összes meccsen, szettben, gémben. Ha ezt nem fogadod el, mehetsz is a pszichológushoz.”

Az esti órákban a francia Alizé Cornet két játszmában legyőzte a német Julia Görgest, ezzel megszakította a 12. helyen kiemelt német játékos 15 mérkőzéses, még tavaly kezdődött győzelmi sorozatát.

…és a második (Fotó: AFP)
…és a második (Fotó: AFP)

 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (55 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Suárez-Navarro (spanyol)–Babos (magyar) 6:4, 2:6, 6:2
Kumkhum (thaiföldi)–Bencic (svájci) 6:1, 6:3
Martic (horvát)–Begu (román) 6:4, 7:6
Cornet (francia)–Görges (német, 12.) 6:4, 6:3
Allertová (cseh)–Csang Suaj (kínai) 6:4, 7:6
Linette (lengyel)–Kaszatkina (orosz, 22.) 7:6, 6:2
Kosztyuk (ukrán)–Rogowska (ausztrál) 6:3, 7:5
Szvitolina (ukrán, 4.)–Siniaková (cseh) 4:6, 6:2, 6:1
Ostapenko (lett, 7.)–Tuan Jing-jing (kínai) 6:3, 3:6, 6:4
Kontaveit (észt, 32.)–Barthel (német) 6:3, 4:6, 6:3
Kanepi (észt)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:3
Bondarenko (ukrán)–Pavljucsenkova (orosz, 15.) 6:2, 6:3
Rybáriková (szlovák, 19.)–Flipkens (belga) 6:4, 0:6, 6:2
Bertens (holland, 30.)–Gibbs (amerikai) 7:6, 6:0
Wozniacki (dán, 2.)–Fett (horvát) 3:6, 6:2, 7:5
Mertens (belga)–Gavrilova (ausztrál, 23.) 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik