Isner 12 mérkőzéslabdát hárított, hiába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 19:33
null
Rafael Nadal nem játszik jól, de már nyolcaddöntős (Fotó: Reuters)
Megvan Rafael Nadal első háromszettes sikere az idei Roland Garroson: az első két fordulóban szetthátrányból fordító spanyol teniszező a 3. körben 7:6, 6:4, 6:4-re győzött az olasz Fabio Fognini ellen. Tommy Haas a 13. mérkőzéslabdáját értékesítette John Isner ellen, Novak Djokovics pedig simán visszavágott Grigor Dimitrovnak. A hölgyeknél nincs már versenyben francia játékos egyesben, amerikait viszont négyet is találunk a legjobb 16 között.

Rafael Nadal a 3. fordulóban tudta elkönyvelni első háromszettes győzelmét – korábban az első két fordulóban csak akkor veszített játszmát a Roland Garroson, amikor John Isner ellen az első meccsén 1:2-ről fordított 2011-ben –, ám ez nem (csak) rajta múlott. Fabio Fognini ugyanis 4:2-re vezetett ellene, majd 6:5-nél szerválhatott az első szettért, ám nem tudott élni a lehetőséggel. A második játszmában a legjobb formájától továbbra is fényévekre lévő Nadalnak elég volt egy brék, a harmadikban pedig 5:1-ről visszaengedte olasz ellenfelét 5:4-re, de aztán le tudta zárni a találkozót.

A nyolcadik Garros-diadalára hajtó spanyol klasszis következő ellenfele Nisikori Kei lesz, akinek mai, Benoit Paire elleni győzelmével 1938 után először van japán férfijátékos a legjobb 16 között a Roland Garroson.

Már igencsak sötétedett, amikor Tommy Haas meg tudta nyerni a John Isner elleni meccsét
Már igencsak sötétedett, amikor Tommy Haas meg tudta nyerni a John Isner elleni meccsét

 

Újabb klasszikus mérkőzésen újabb rekordot adott át a múltnak John Isner. A langaléta amerikai a második fordulóban kétszettes hátrányból fordított honfitársa, Ryan Harrison ellen, és ezt a bravúrt majdnem megismételte Tommy Haas ellen. A negyedik szett rövidítésében Isner már a kilencedik mérkőzéslabdát hárította, amivel beállította a vonatkozó Grand Slam-rekordot, majd újabb hárommal egyedüli csúcstartóvá lépett elő. A tiebreaket 12–10-re megnyerve kicsikarta a döntő szettet, amelyben 3:0-ra is vezetett már, de Haas visszajött a meccsbe, kiegyenlített, majd 4:5, 30:40-nél ő is hárított egy meccslabdát. A 35 éves német végül 10:8-ra megnyerte a 4 óra 37 perces találkozót, így készülhet a Mihail Juzsnij elleni nyolcaddöntőre.

Novak Djokovics néhány hete a madridi versenyen kikapott Grigor Dimitrovtól, a fiatal bolgár most viszont megszorítani sem tudta a világelsőt, aki 1 óra 42 perc alatt diadalmaskodott.

Marija Sarapova könnyedén vette az első két fordulót, és úgy tűnt, Cseng Csie ellen sem kell nagyon megizzadnia. A nála 24 centiméterrel alacsonyabb kínai azonban az első szett elvesztése után a másodikban 4:1-re elhúzott. Sarapova nem esett kétségbe, visszajött a kettős brékhátrányból, és 70 perc alatt 7:5-re megnyerte a második játszmát is. Készülhet Sloane Stephensre, aki egymás után másodszor jutott nyolcaddöntőbe a párizsi Grand Slam-tornán.

Az amerikai hölgyek egyébként remekelnek idén a francia fővárosban, hiszen Stephens és Serena Williams mellett Bethanie Mattek-Sands és Jamie Hampton is bejutott a 4. fordulóba. Utóbbi a 2011-es wimbledoni győztes Petra Kvitovát ejtette ki.

Hazai játékos viszont már nincs versenyben női egyesben, miután Marion Bartoli és Alizé Cornet is vereséget szenvedett. Előbbinek esélyt sem adott a 2010-es győztes Francesca Schiavone, utóbbi pedig megnyerte ugyan az első szettet Viktorija Azarenka ellen, ám a 3. kiemelt fehérorosz ezután simán fordított. Schiavone és Azarenka egymás ellen játszik majd a következő körben.

 

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 1.)–Dimitrov (bolgár, 26.) 6:2, 6:2, 6:3
Kohlschreiber (német, 16.)–Hanescu (román) 6:0, 7:6, 6:1
Haas (német, 12.)–Isner (amerikai, 19.) 7:5, 7:6, 4:6, 6:7, 10:8
Wawrinka (svájci, 9.)–Janowicz (lengyel, 21.) 6:3, 6:7, 6:3, 6:3
Nadal (spanyol, 3.)–Fognini (olasz, 27.) 7:6, 6:4, 6:4
Nisikori (japán, 13.)–Paire (francia, 24.) 6:3, 6:7, 6:4, 6:1
Gasquet (francia, 7.)–Davigyenko (orosz) 6:4, 6:4, 6:3
Juzsnij (orosz, 29.)–Tipszarevics (szerb, 8.) 6:4, 6:4, 6:3

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Kohlschreiber (német, 16.)
Haas (német, 12.)–Juzsnij (orosz, 29.)
Nadal (spanyol, 3.)–Nisikori (japán, 13.)
Wawrinka (svájci, 9.)–Gasquet (francia, 7.)
Robredo (spanyol, 32.)–Almagro (spanyol, 11.)
K. Anderson (dél-afrikai, 23.)–Ferrer (spanyol, 4.)
Tsonga (francia, 6.)–Troicki (szerb)
Simon (francia, 15.)–Federer (svájci, 2.)

 

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Jankovics (szerb, 18.)–Stosur (ausztrál, 9.) 3:6, 6:3, 6:4
Hampton (amerikai)–Kvitová (cseh, 7.) 6:1, 7:6
Kirilenko (orosz, 12.)–Vögele (svájci) 7:6, 7:5
Mattek (amerikai)–Ormaechea (argentin) 4:6, 6:1, 6:3
Schiavone (olasz)–Bartoli (francia, 13.) 6:2, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 3.)–Cornet (francia, 31.) 4:6, 6:3, 6:1
Stephens (amerikai, 17.)–Erakovic (új-zélandi) 6:4, 6:7, 6:3
Sarapova (orosz, 2.)–Cseng Csie (kínai) 6:1, 7:5

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Vinci (olasz, 15.)
Kuznyecova (orosz)–Kerber (német, 8.)
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Ivanovics (szerb, 14.)
Suárez-Navarro (spanyol, 20.)–Errani (olasz, 5.)
Mattek (amerikai)–Kirilenko (orosz, 12.)
Schiavone (olasz)–Azarenka (fehérorosz, 3.)
Hampton (amerikai)–Jankovics (szerb, 18.)
Stephens (amerikai, 17.)–Sarapova (orosz, 2.)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik