Stollárék döntő rövidítés után jutottak elődöntőbe Berlinben

2026.06.18. 17:24
null
Stollár Fanny és Asia Muhammad döntő rövidítésben nyert (Fotó: Getty Images)
Stollár Fanny – Asia Muhammad oldalán – újabb értékes „skalpot gyűjtött” az 1.2 millió dollár (370 millió forint) összdíjazású berlini füves pályás női tenisztorna páros versenyében, miután a csütörtöki negyeddöntőben döntő rövidítésben legyőzte a Coco Gauff, Jessica Pegula amerikai kettőst.

A magyar, amerikai duó a nyolcaddöntős nyitó körben az első helyen kiemelt kazah Anna Danyilinával és a szerb Alekszandra Kruniccsal találkozott, és azt a csatát is döntő rövidítésben hozta.

Stollárék két brékkel kerültek szettelőnybe szűk fél óra alatt, majd a második játszmában Gauffék 4:3-as vezetésüknél vették el a magyar, amerikai duó adogatójátékát, és egyenlítettek. A ráadásban Peguláék 5–3-ra megléptek, ám sorozatban három pontot szerezve Stollárék fordítottak. Az amerikai ellenfél is jól összpontosított, 8–7-re vezetett, azonban az utolsó három labdamenet Stolláréké volt, akik így 1 óra 19 perc tudtak győzni.

A magyar, amerikai kettősre az elődöntőben a harmadik helyen kiemelt Sara Errani, Nicole Melichar-Martinez olasz, amerikai vagy a Giuliana Olmos, Erin Routliffe mexikói, új-zélandi duó vár – ez pénteken derül ki.

WTA 500, BERLIN (1 206 446 dollár, fű)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Stollár Fanny, Asia Muhammad (magyar, amerikai)–Coco Gauff, Jessica Pegula (amerikaiak) 6:2, 3:6, 10–8 – döntő rövidítés

 

Legfrissebb hírek

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

Stollárék sikerrel vették az első akadályt Kantonban

Tenisz
2026.10.28. 08:06

Stollár Fanny ismét a legjobb 50 között van a páros-világranglistán

Tenisz
2026.10.26. 13:07

Stollár Fanny hatodik párostrófeáját szerezte meg Ningpóban

Tenisz
2026.10.25. 10:19

Stollár Fannyék döntőbe jutottak a ningpói tenisztornán

Tenisz
2026.10.24. 09:41

Ningpói tenisztorna: norvég, amerikai ellenfél vár Stollárékra az elődöntőben

Tenisz
2026.10.23. 15:58

Stollárék elődöntősök párosban a ningpói tenisztornán

Tenisz
2026.10.22. 12:49

Stollárék kiemeltet legyőzve jutottak negyeddöntőbe a ningpói tenisztornán

Tenisz
2026.10.21. 12:46