Udvardy Panna a nyolc között a bogotái tornán; Bondár Anna nyolcaddöntős Charlestonban

2026.04.01. 21:04
null
Udvardy Panna (Fotó: Getty Images)
Udvardy Panna győzött a szerdai nyolcaddöntőjében a bogotái salakpályás női tenisztornán.

A világranglistán 92. helyezett, nyolcadikként rangsorolt magyar játékos rendkívül simán, mindössze 31 perc alatt gémvesztés nélkül nyerte az első játszmát az amerikai Julieta Pareja (269.) ellen, aki azonban a második felvonásban két brékkel egyenlített. A meccset eldöntő harmadik szettben ismét Udvardy akarata érvényesült, 4:0-ra elhúzott, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A negyeddöntőben a lengyel Katarzyna Kawa (132.) lesz az ellenfele.


Bondár Anna kétszettes győzelmet aratott a charlestoni salakpályás torna 2. fordulójában.

BNP Paribas Open 2026 - Day 2
Bondár Anna (Fotó: Getty Images)

A világranglistán 68. helyezett magyar játékos szerdán a 11. helyen kiemelt lengyel Magdalena Frechhel játszott, akivel párosban együtt szerepel az egyesült államokbeli viadalon. A felek úgy jutottak el 5:5-ig, hogy három-három gémet nyertek fogadóként, a negyedik Bondárnak jött össze, így nyolcvan perc után előnybe került. A folytatásban stabilizálódott az adogatójátéka mindkét játékosnak, a játszma végén pedig ismét a magyar teniszező tudott brékelni, így a meccset is megnyerte.

A 16 között az ötödik helyen kiemelt amerikai Madison Keys vagy a horvát Donna Vekic lesz az ellenfele.

TENISZ
WTA 250-es torna, Bogotá
Egyes, 2. forduló
Udvardy Panna (8.)–Julieta Pareja (amerikai) 6:0, 2:6, 6:1

WTA 500-as torna, Charleston
Egyes, 2. forduló
Bondár Anna–Magdalena Frech (lengyel, 11.) 7:5, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
5 órája

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
12 órája

Közel háromórás meccs után Szvitolina nyert Rómában

Tenisz
2026.05.16. 21:14

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban

Tenisz
2026.05.14. 16:32

Udvardy búcsúzott a római tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.05.07. 13:17

Tenisz: Marta Kosztyuk visszalépett a római mestertornától

Tenisz
2026.05.06. 14:43

Tenisz: Udvardy két szettben nyert, Marozsán kikapott a római mestertorna első körében

Tenisz
2026.05.06. 13:02

Látványos hátraszaltóval a legjobb tíz felé – Marta Kosztyuké az év egyik legnagyobb áttörése

Tenisz
2026.05.05. 10:24
Ezek is érdekelhetik