Tenisz: Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott Hobartban

2026.01.15. 07:48
Fotó: Getty Images
Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott a hobarti kemény pályás női tenisztornán.

A világranglistán 75. magyar teniszező a német Ella Seidel és Tatjana Maria után az olasz Elisabetta Cocciarettóval találkozott, akit öt hellyel előz meg a rangsorban. A főként salakon otthonosan mozgó rivális 2023-ban döntőt vívott a tasmaniai versenyen, volt nyolcaddöntős a Roland Garroson, és kétszeres Billie Jean King-kupa-győztes. Korábbi két összecsapásuk alapján 1/1-re állt a mérlegük.

A harmadik csatában végig az anconai teniszező akarata érvényesült, aki Bondár mind a hat bréklabdáját hárította. Az első szettben hamar 4:0-ra elhúzott, és 43 perc után játszmaelőnybe került, majd a folytatásban még kétszer elvette a 28 éves magyar adogatását, és 1 óra 28 perc elteltével már az elődöntőbe jutást ünnepelhette.

Bondár legközelebb az Australian Open vasárnap rajtoló főtáblás küzdelmeiben lesz érdekelt.

WTA HOBART (283 347 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Elisabetta Cocciaretto (olasz)–Bondár Anna 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: húsz százalékkal nőnek a pénzdíjak Wimbledonban

Tenisz
19 órája

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
2026.06.08. 09:52

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Simán megverte Kosztyukot, a 19 éves Andrejeva bejutott a Roland Garros döntőjébe

Tenisz
2026.06.04. 16:41

Arina Szabalenka: Legszívesebben azonnal abbahagynám a teniszt

Tenisz
2026.06.03. 18:26

Újabb óriási meglepetés a Roland Garroson: Szabalenka szettelőnyről kikapott a negyeddöntőben

Tenisz
2026.06.03. 15:57

Bejutott az elődöntőbe a Roland Garros lengyel meglepetésembere

Tenisz
2026.06.03. 13:39

Serena Williams Londonban és Berlinben is pályára léphet

Tenisz
2026.06.01. 13:55
Ezek is érdekelhetik