Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Labdarúgóberkekben rossz emlékeket idéz, amikor központilag akarják megszabni, hogy miként kell dolgozniuk, gondolkodniuk a kluboknak, edzőknek, vezetőknek. Az ilyen esetekben (lásd mondjuk a Kutas István vezette MLSZ központi fizikai előírásait, a „követelménykényszert” vagy a közelmúltból a megkérdőjelezett kompetenciájú inspektorokat alkalmazó belga Double Pass cég átvilágítását és ajánlásait) az úgynevezett magyar futballszakma bizalmatlanul összezár és könnyen felmenti saját magát mindenfajta fejlődés, változtatás kötelezettsége alól. Igen ám, csak amikor a direktíva olyasvalakitől érkezik, aki csak a minap vonult vissza a nemzetközi futballvilág elitjéből, 86 válogatottsággal, két nagy tornával (amelyeken gólt szerzett), 276 Bundesliga-meccsen 54 góllal a háta mögött, akkor nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, hogy „Ugyan, mit tud ez a futballról?”

De nem csak ezért különleges és sikerrel kecsegtető Szalai Ádám – természetesen róla van szó – szerepvállalása a magyar futballban. 

Pontosan milyen szerepet is vállalt? – kérdeztük a magyar válogatott korábbi csapatkapitányától, amikor felkerestük őt a munkahelyén, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézetnek a Puskás Aréna közelében álló irodaházában.

„Szakmai stratégiai tanácsadó volt a titulusom, amikor 2023-ban elkezdtük a közös munkát, most Liszkai Dezső igazgató úr helyetteseként dolgozom, a csapatjátékok tartoznak hozzám, de én kimondottan a futballal foglalkozom, a többi területnek is megvan a maga felelőse – mondta Szalai Ádám, aki kezdettől nem titkolja, hogy egyfajta küldetésének tekinti, hogy érdemben tegyen a magyar labdarúgás jobbá tételéért. – Tíz évvel azután, hogy 2013-ban, válogatott játékosként a hollandoktól elszenvedett nyolc-egyes vereségünk után emlékezetes módon kritikát fogalmaztam meg a magyar labdarúgás működésével, az utánpótlásképzéssel szemben, lehetőségem nyílt arra, hogy megpróbáljam megvalósítani, amit helyesnek gondolok, hogy elkezdjek dolgozni olyan szemléletváltás és olyan ösztönzők bevezetésén, amelyek segítenek a magyar akadémiai képzésben és a kiemelt akadémiával rendelkező klubok munkájában.”

Szerencsés és fontos körülmény, hogy Szalai Ádám az általa az elmúlt két évben elvégzett, csak volt válogatott játékosok számára elérhető, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és nagy nyugat-európai egyetemek összefogásával lebonyolított, sportigazgatói képzés során a magyar rendszer aktualitásait és a lehetséges beavatkozási területeket kutatta, méghozzá régiós kitekintéssel, kutatással és összevetéssel. Az angol nyelvű szakdolgozatát is ebből írta, majd védte meg azt szóban (a feleségével németül, Marco Rossi szövetségi kapitánnyal spanyolul beszél egyébként).

„Az elmúlt három évben számos alkalommal jártam külföldön, korábbi klubjaimnál, illetve olyan bajnokságokbeli csapatoknál, ahol az utánpótlásképzés, valamint az akadémiák és a klubok együttműködése a legmagasabb szakmai színvonalat képviseli. Diplomamunkámban is ezt a területet vizsgáltam. A fiatal, 21, illetve 19 éven aluli labdarúgók játékperceinek alakulását térképeztem föl és hasonlítottam össze a régió országainak élvonalbeli bajnokságaiban, ami nagy érdeklődést váltott ki az UEFA-tanfolyam oktatói és hallgatói körében is. A munkám során nap mint nap ugyanezzel foglalkozom, három éve azon dolgozunk, hogy miként lehet hatékonyan növelni a fiatalok szerepét a magyar bajnokságban, ösztönözni a nagy állami támogatásból működő akadémiák mögött álló profi klubokat arra, hogy több magyar fiatalt szerepeltessenek. Így aztán az itthoni munkám és a nemzetközi tanulmányaim segítették, kiegészítették egymást. Elkeserítő számokat láttunk ugyanis, amikor összesítettük az elmúlt öt év statisztikáit. A 19 éven aluliak alig egy százalékban voltak jelen a magyar mérkőzéseken, amivel utolsók vagyunk a régióban, de a 21 éven aluliak játékpercei is mindössze az összes perc 8,3 százalékát teszik ki. Jelentős időt fordítottam arra, hogy átfogó képet kapjunk arról, milyen irányú változtatások szükségesek a fejlődéshez. Éppen ezért különösen pozitív érzéssel tölt el, amikor egy kiemelt akadémiával rendelkező magyar csapat mérkőzését nézve viszontlátom a produktivitási percekben mérhető eredményeket – úgy tűnik, kezd kirajzolódni az immáron hároméves munkánk eredménye.”

A konkrét számok is Szalai Ádám mondatait támasztják alá. 

„Ha a most zajló bajnokságban tapasztalható növekedés folytatódik, az NB I-es idény végére akár 54–55 ezer U21-es játékpercet is elérhetjük. Ez jelentős előrelépést jelentene, különösen az előző idények adataival összevetve, amikor 27, 40, 30, illetve 41 ezer perchez jutottak a fiatalok. Az 54 ezer körüli érték tehát már kifejezetten kedvező mutatónak számítana, amellyel régiós összehasonlításban is a legjobb öt ország közé kerülhetnénk. A következő időszakban pedig célunk, hogy a szakmai és képzési munka fejlesztésével olyan ösztönzőt vezessünk be, amelyben nemcsak a fiatalpercek mennyisége, hanem minősége is fontos tényező.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, mondja a németeknek alig pár éve győztes gólt oxizó igazgatóhelyettes, hogy nagy átlagban egyetlen U21-es futballista van folyamatosan a pályán a Fizz Liga csapataiban, Szalaiék pedig azt szeretnék, hogy az akadémiával rendelkező kluboknál ennél több játékpercet kapjanak a fiatalok. Ezt a célt szolgálják a most zajló bajnokságban bevezetett ösztönzők, amelyekkel kapcsolatban folyamatos egyeztetések zajlottak a klubokkal.

„A szisztéma nem bonyolult, hanem lényegre törő és tudatosan részletes, mert az elmúlt évek kifejezetten gyenge számai megmutatták, hogy egyszerű ajánlásokkal nem lehet érdemi változást elérni. A cél az, hogy méltányolja a jó irányba tett erőfeszítéseket, ugyanakkor fokozatosan bezárja azokat a kiskapukat, amelyek újra és újra megjelennek. Amikor elkezdtük, hallottam én is mindenfelől a jól ismert aggályokat: úgysem lehet elérni semmit… Ez az, amibe nem voltam, nem vagyok hajlandó beletörődni. Az elmúlt évek erőfeszítései, a munkánk révén igenis sikerült jó irányba elmozdulni. Minden héten napokon át vizsgáljuk a hétvégi meccsek statisztikáit, tendenciáit a kollégáimmal itt az irodában, az ellenőrzés, a monitoring alapos és széleskörű. Az általunk kidolgozott rendszer beszámítja nemcsak a magyar bajnoki mérkőzéseken gyűjtött fiatal játékperceket, de a Magyar Kupa legjobb nyolc csapatának mezőnyében is lehet azokat gyarapítani, nem beszélve a nemzetközi kupameccsekről, amelyek közül a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken a pályán töltött idő duplán számít, számítana. Az egész szabályozás egyik fontos célja, hogy a fiatal magyar játékosok külföldre igazolása sportszakmai és gazdasági értelemben is értéket teremtsen a magyar futball számára – elsősorban a válogatott szempontjából. A külföldre értékesítés tehát cél, de nem önmagáért, hanem akkor, ha az valódi előrelépést jelent a játékos fejlődése, a klub fenntarthatósága és a magyar labdarúgás érdeke szempontjából. Ezért számítjuk be az idény közben Európa nyolc legerősebb bajnokságába szerződő játékosok új csapatukban gyűjtött játékperceit is, sőt csökkenő, arányos mértékben az U21-es korosztályból kiöregedő, de tovább szerepeltetett fiatal játékosok pályán töltött idejét is.”

Szalai azt is kiemelte, hogy figyelemmel kísérik a folyamatokat, értékelik ez eddigi bevezetett ösztönzők hatását, és finomítanak, ha szükséges.

„Mindenre igyekszünk megtalálni a megoldást. A kiskapuk mindig is létezni fognak, a célunk azonban az, hogy a klubokkal közösen eljussunk oda: ne legyen rájuk szükség. Ha valaki mégis megpróbál élni velük, akkor az a feladatunk, hogy gyorsan reagáljunk, finomítsunk a szabályozáson, és a közös cél irányába tereljük vissza a rendszert. A fiatal vagy honosított játékos akkor elfogadható megoldás, ha valódi hozzáadott értéket képvisel a magyar válogatott számára – erre volt is példa az elmúlt időszakban. Az viszont nem elfogadható, ha olyan játékos honosításával próbálják kijátszani a magyar szabályt, aki várhatóan nem fog, vagy nem is játszhat a magyar válogatottban. Erre is lesz megoldás a szabályozásban.”

Szalai jelenleg különleges, integráló szerepet tölt be, nagyrészt neki, az ő többféle szerepkörének köszönhető ugyanis, hogy az első ránézésre kétfejű rendszer, az állami és a labdarúgó-szövetségi apparátus munkája összefésülhető, képes egymást segíteni. Szalai nem csak jó személyes és szakmai kapcsolatot ápol klubvezetőkkel, vezetőedzőkkel, a korosztályos válogatottak stábjával, hanem személyében hivatalosan is összekapcsolódik a két rendszer: tagja Marco Rossi stábjának a válogatottnál és ugyancsak tagja az MLSZ Lőw Zsolt (korosztálya másik magyar nemzetközi szaktekintélye) által vezetett szakmai bizottságának. Sőt, maga Csányi Sándor MLSZ-elnök is többször hangsúlyozta, hogy milyen olajozott az együttműködés a sportot felügyelő államtitkárság, az idetartozó Sportintézet és a szövetség között, hiszen mostanra, úgy látszik, mindenki egy irányba húz, ami nagyban köszönhető Szalai Ádám személyének és többrétű szerepvállalásának. 

„Az MLSZ-szel közösen szeretnénk kialakítani a képzési és szakmai ellenőrzési rendszert, amelynek célja, hogy az akadémiákról minél több, megfelelően felkészített és versenyképes fiatal játékos kerüljön ki. Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy az MLSZ-szel valódi szakmai partnerségen alapuló együttműködést indítsunk el, hiszen ez az elmúlt években kevésbé volt jellemző. A produktivitási rendszer már az MLSZ ötmagyaros ajánlása előtt is működött. Ezt aztán az MLSZ ajánlásához kellett igazítanunk, így most a mi rendszerünkben is az öt magyar játékos szerepeltetése az alapelvárás, de amíg az MLSZ-nél az öt magyaron túl egy magyar U21-es játékos az előírás, a mi rendszerünkben az akadémiát működtető kluboknak a velük nekik megállapított számú „fiatalpercet” kell teljesíteniük. Valójában a két szabályzó azonos irányba mutat annyi különbséggel, hogy a kiemelt akadémiával rendelkező kluboknak több fiatal játékpercet kell biztosítaniuk. Ez szakmailag is érthető, hiszen ezek az egyesületek az akadémiai rendszer működtetésére jelentősebb állami támogatásban részesülnek. Az MLSZ és a Sportintézet szabályrendszere talán néha összetéveszthető, de az elképzelés azonos: a fiatal és magyar játékosok szerepeltetésének ösztönzése. A különbség annyi, hogy a kiemelt akadémiával rendelkező kluboktól magasabb számú fiatal játékpercet várunk el, míg az akadémiával nem rendelkező egyesületeknél alacsonyabb az elvárás – de ott is cél, hogy legalább egy fiatal játékos pályán legyen.”

Arra a kérdésre, hogy akkor hosszú távon inkább sportvezetőként képzeli-e el a jövőjét, vagy nyitva hagyja a lehetőséget az edzősködés irányába is, Szalai elárulta, hogy amikor a válogatott tréningjein alkalma van újra és újra melegítőt húzni és közvetlenül a pályán, az öltözőben dolgozni, akkor rendre eszébe jut, hogy mennyire vonzza ez a terület, az edzősködés is és a sportigazgatói képzés előtt megszerezte az UEFA edzői A-szintű diplomáját is. Egyelőre azonban abban szeretne egyértelmű eredményt elérni, amit jelenlegi feladatkörében elkezdett és látja is a javulást. Tóth Alex Premier League-szerződése például fontos mérföldkő. 

„A Ferencvárosnak őszinte elismerésem, és nagy gratuláció jár, hogy hittek a fiatal játékosukban, végigvitték a folyamatot és lám, Lisztes Krisztián vagy Pécsi Ármin után sikerült még egy magyar fiatalnak az öt nagy elitliga valamelyikébe szerződni az NB I-ből, rekordösszegért és friss fejlemény, ennek szintén nagyon örülünk, hogy Vitályos Viktor játékjogát sikerült az MTK-nak értékesíteni 2 millió euróért egy cseh élcsapatnak. Ilyesmikre az általunk vizsgált időszakban korábban egyáltalán nem volt példa. Célunk, hogy minden klub – függetlenül attól, rendelkezik-e akadémiával – aktív részese legyen annak a szakmai folyamatnak, amelyben tehetséges magyar játékosok kapnak lehetőséget az élvonalban. Fontos törekvésünk továbbá, hogy a klubok működése egyre inkább piaci alapokra helyeződjön. Nem szeretnénk azonban azok lenni, akik különböző előírásokkal megmondják, hogy mit kell csinálni a tehetségek kinevelésének érdekében. Minden klubnak megvannak a saját szakmai elképzelései, sajátosságai, működési modellje és ezt tiszteletben tartjuk. Amennyiben egy klub úgy dönt, hogy nem kíván öt magyar játékost pályára küldeni, vagy nem szeretné teljesíteni a produktivitási rendszerben meghatározott fiatal játékperceket, az az ő szuverén döntése. Ezek a szabályozók nem járnak büntetéssel vagy kizárással, kizárólag az igénybe vehető támogatások jelentős részének elvesztését jelentik. Amennyiben a klubok más elképzeléseket vallanak és más utat szeretnének bejárni, teljesen megértjük. Fontos, hogy mi az akadémiát működtető klubokkal vagyunk közeli kapcsolatban. Azokkal az egyesületekkel, amelyeknek nincs akadémiájuk, kevésbé intenzív az együttműködésünk, ugyanakkor számukra is nyitott az egyeztetés lehetősége.”

Beszélgetésünkön természetesen szóba került a válogatott tavaly novemberi roppant balszerencsés búcsúja is a vb-selejtezőktől, Szalai a nemzeti csapat szerepléséről szűkszavúan ennyit mondott: „Nagy megtiszteltetés, hogy Marco Rossi munkáját segíthetem, hogy nap mint nap tanulhatok mellette.”

Miközben tehát Szalai Ádám számára itthon és külföldön is sokféle izgalmas feladatot rejthet a jövő, egyelőre a Stefánia úton és a magyar meccseket, akadémiákat járva dolgozik, hogy bebizonyítsa, lehet javítani az általa egykor élesen bírált állapotokon, és kell is azok után, hogy az infrastruktúrát és az anyagi lehetőségeket tekintve kiváltságos helyzetbe került a magyar futball, amivel élnie illik. Berlini felesége ingázik a két otthona között, de kislányuk Budapesten jár óvodába, ahol jobbára az életük zajlik, s ahová Szalait a módszertani központ igazgató-helyettesi és a válogatott edzői munkája mellett családi vállalkozásuk, a közeli Nagytarcsán működő fémmegmunkáló üzem irányítása is köti.

„Most is oda indulok…” – mondja, miután elkészülnek a kötelező interjúfotók és lezárjuk a beszélgetést az irodájában.