Djokovics kilép az általa alapított érdekvédelmi szervezetből

2026.01.05. 10:21
Novak Djokovics (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics vasárnap bejelentette, hogy kilép az általa is alapított érdekvédelmi szervezetből, a Profi Teniszezők Szövetségéből (PTPA), mert nem elégedett a csoport átláthatóságával és irányításával.

A volt világelső, 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovics 2020-ban, Vasek Pospisillel hozta létre a PTPA-t azzal a céllal, hogy erősítse a játékosok képviseletét a sportágon belül, ám most úgy határozott: kilép a szervezetből.

„Büszke vagyok arra a jövőképre, amelyet Vasek és én az alapításkor felvázoltunk: erősebb, függetlenebb hangot akartunk adni a játékosoknak – fogalmazott a szerb sztár. – De világossá vált számomra, hogy azok az értékek, amelyeket én is képviselek, már nem egyeznek a szervezet jelenlegi irányával.”

Djokovics hozzátette: a jövőben a teniszre és a családjára fog összpontosítani és olyan módon segíti a sportágat, amely tükrözi az elveit és a feddhetetlenségét. A PTPA közleményben reagált, hangsúlyozva: a játékosok azért hozták létre a testületet, hogy erősebb legyen a hangjuk, és nyitottak bármilyen probléma megoldására.

„A PTPA-t játékosok irányítják és nyílt kommunikációval, közös döntéshozatallal működik. Mindig készen állunk arra, hogy megbeszéljük a problémákat” – írta a PTPA.

A PTPA tavaly márciusban jogi lépéseket tett többek között az ATP, a WTA és a Nemzetközi Tenisz Szövetség ellen, azzal vádolva őket, hogy nem segítik a játékosok versenyeztetését. Szeptemberben a négy Grand Slam-torna szervezői is bekerültek a vádlottak közé, mondván, ők sem tesznek meg mindent a teniszezők jólétéért. Djokovics a procedúra elindításakor kijelentette, hogy nem ért minden ponttal egyet.

 

Legfrissebb hírek

Fonseca megint fordított a Roland Garroson, és ezt már Djokovics bánta

Tenisz
2026.05.29. 21:03

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
2026.05.21. 16:05

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovics edzői stábját

Tenisz
2026.05.21. 10:21

Sinner rekordot döntött és elődöntőbe jutott Rómában

Tenisz
2026.05.14. 15:25

Fucsovics legyőzője meglepetésre Djokovicsot is legyőzte a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.08. 20:34

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11

Djokovics biztosan nem indul a madridi tornán

Tenisz
2026.04.17. 13:55

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
2026.04.11. 13:35
Ezek is érdekelhetik