Australian Open: Darderi csak a harmadik játszmában tudta megizzasztani Sinnert

V. H. L.V. H. L.
2026.01.26. 10:33
Jannik Sinner gond nélkül továbblépett honfitársán (Fotó: Getty Images)
Csak egy szett erejéig tudta megszorongatni Jannik Sinnert honitársa, Luciano Darderi, aki így sem tudott játszmát nyerni a viadal tavalyi győztese ellen – Sinner 6:1, 6:3, 7:6-tal lépett a legjobb nyolc közé.

Mindössze egy óra hat perc alatt már kétszettes előnyben volt honfitársa, Luciano Darderi ellen az Australian Open negyeddöntőjében a címvédő Jannik Sinner. A Margaret Court Arénában rendezett meccsen a dél-tiroli zseninek 27 perc kellett az első szett befejezéséhez, amelyben az első lehetőségnél elvette Darderi adogatását, aki először Sinner 5:0-s vezetésénél tudta hozni saját szervajátékát.

A második felvonás sem hozott sok jót a verseny 22. kiemeltjének, aki legalább azzal vigasztalódhatott, hogy saját adogatógémjeiből hármat meg tudott nyerni. De mindhiába: Sinner első szerváinak több mint 80 százalékából, a másodikoknak majd’ kétharmadából pontot csinált, s ha egy fokkal nehezebben is, ám tulajdonképpen erőlködés nélkül nyerte a második etapot.

Darderi szervája tulajdonképpen a harmadik játszmára állt össze, a 23 éves játékos egyre magabiztosabban mozgott fogadójátékaiban is, olyannyira, hogy 4:4-nél négy bréklabdához jutott, s bár ellenfele végül hozta az adogatását, ekkor látszott először Sinneren, hogy igazán megizzadt. A következő gémben aztán fordult a kocka, Darderinek két meccslabdát is hárítania kellett – ő is sikerrel járt. A két olasz így el is jutott a rövidítésig, amelyben Darderi egyből minibréket csinált, ám ez volt az utolsó sikerélménye: Sinner innentől nagy koncentrációval teniszezett, 7–2-re megnyerte a tie-breaket, s 6:1, 6:3, 7:6-os sikerével továbblépett a negyeddöntőbe, amelyben az amerikai Ben Shelton vagy a norvég Casper Ruud lesz az ellenfele.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (111 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ 
FÉRFI EGYES
Sinner (olasz, 2.)–Darderi (olasz, 22.) 6:1, 6:3, 7:6 (7–2)
Musetti (olasz, 5.)–Fritz (amerikai, 9.) 6:2, 7:5, 6:4
Djokovics (szerb, 4.)–Mensík (cseh, 16.) – játék nélkül 

 

Legfrissebb hírek

Roland Garros: a tenisz történetének egyik legnagyobb meglepetése Sinner veresége

Tenisz
2026.05.29. 10:33

Jannik Sinner magabiztos győzelemmel kezdte a Roland Garrost

Tenisz
2026.05.26. 22:45

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
2026.05.23. 07:01

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
2026.05.21. 16:05

Sinner megállíthatatlan: Rómában is nyert!

Tenisz
2026.05.17. 19:14

Sinner rekordot döntött és elődöntőbe jutott Rómában

Tenisz
2026.05.14. 15:25

Sinner egy óra alatt lerendezte Zverevet, az idei negyedik ezrest is megnyerte

Tenisz
2026.05.03. 18:34

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
2026.05.01. 18:25
Ezek is érdekelhetik