Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.10.23. 00:28
null
Udvardy Panna nehéz meccset nyert meg (Fotó: Getty Images, archív)
Udvardy Panna háromszettes, közel háromórás mérkőzésen jutott tovább a brazíliai Florianópolisban zajló WTA challenger-tenisztornán.

A 4. helyen kiemelt Udvardy Panna (WTA-110.) a 2. fordulóban az argentin Victoria Bosióval (396.) találkozott, akit 2020-ban kétszer is megvert, azóta pedig nem csapott össze vele. Szoros meccset játszottak a felek, a magyar teniszező az első játszmában kétszer is elveszítette az adogatójátékát, de fordított, és 7:5-re megnyerte a szettet. Utána brékelőnybe került, azonban 3:1-es vezetésről elveszítette ezt a felvonást.

A döntő játszma során a kaposvári születésű játékos 4:3-nál love game-mel brékelt, majd az első mérkőzéslabdáját kihasználta a szervagémjében, így 2 óra 50 perc alatt továbbjutott. A negyeddöntőben a 8. helyen kiemelt ukrán Olekszandra Olijnikova (139.) vár a 27 éves sportolóra.

Udvardy párosban az egyiptomi Majar Serif oldalán lépett volna pályára szerdán az Andrea Gámiz, Eva Vedder venezuelai, holland kettős ellen, de visszaléptek az első forduló előtt a küzdelmektől.

WTA 125, FLORIANÓPOLIS (115 000 dollár, salak)
Egyes, 2. forduló
Udvardy Panna (4.)–Victoria Bosio (argentin) 7:5, 4:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
4 órája

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
2026.09.25. 16:06

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03

Udvardy Panna párosban kiesett Guadalajarában

Tenisz
2026.09.14. 23:31

Udvardy Panna győzelemmel kezdett a guadalajarai WTA-tornán

Tenisz
2026.09.14. 10:20