Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.09.12. 23:07
null
Udvardy Panna nem jutott be az elődöntőbe (Fotó: Getty Images, archív)
Udvardy Panna két játszmában kikapott a francia Tiantsoa Rakotomanga Rajaonah-tól a Sao Pauló-i WTA 250-es tenisztorna negyeddöntőjében.

A világranglistán 118. Udvardy Panna nem kezdett jól a madagaszkári születésű, 19 éves francia Tiantsoa Rakotomanga Rajaonah (WTA-214.) ellen, 3:0-s hátrányba került úgy, hogy ellenfele mindkét bréklabdáját kihasználta. A magyar teniszező 1:4-nél hiába brékelt, rögtön újra elveszítette az adogatójátékát (ismét az első bréklabából), a francia riválisa gond nélkül kiszerválta a játszmát.

A második szettben Rakotomanga Rajaonah 1:1-nél újfent élt az első bréklabdájával, két gémmel később viszont kettőt is kihasználatlanul hagyott. Udvardynak egy bréklehetősége volt, ám ezt nem tudta kihasználni, így elveszítette a játszmát és a mérkőzést is – utóbbit 1 óra 27 perc alatt.

WTA 250, SAO PAULO (275 094 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Tiantsoa Rakotomanga Rajaonah (francia)–Udvardy Panna (8.) 6:2, 6:4
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
23.45: Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 1.)–Anna Rogers, Janice Tjen (amerikai, indonéz)

 

Legfrissebb hírek

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Az Australian Open után Indian Wellsben is Arina Szabalenka és Jelena Ribakina döntőzik

Tenisz
2026.03.14. 11:57

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna búcsúzott az antalyai negyeddöntőben

Tenisz
2026.03.06. 11:56

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Indian Wells-i tenisztorna: Gálfi Dalma szerencsés vesztesként főtáblára jutott

Tenisz
2026.03.04. 12:47

Megosztja a női teniszezőket az ötszettes meccsek ötlete

Tenisz
2026.03.04. 11:00
Ezek is érdekelhetik