„Azt szeretné, hogy feladjam?” – Medvegyev zaklatottan búcsúzott a pekingi tenisztornától

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 17:01
null
Danyiil Medvegyev itt még nem adta fel (Fotó: Getty Images)
Jannik Sinner és Learner Tien jutott be a pekingi ATP-tenisztorna szerdai fináléjába: a keddi elődöntőben Sinner három játszmában legyőzte Alex De Minaurt, Tien pedig Danyiil Medvegyevet ejtette ki – az orosz a harmadik szettben feladta a mérkőzést, méghozzá a maga módján.

Danyiil Medvegyev 7:5-re megnyerte az első játszmát az amerikai tinédzser, Learner Tien ellen, a másodikban 3:0-ra, majd 5:3-ra is vezetett, de akkor már láthatóan rossz állapotban volt, görcsölt a lába. Kétszer is elvesztette az adogatójátékát – 5:5-nél három bréklabda hárítása után –, majd a szettet is.

A harmadikban 1:0, 30:15-re vezetett az amerikai, amikor elkezdődött a „műsor”. Tien adogatott, a görcsöktől kínzott Medvegyev meg sem mozdult a labdára, mire a főbíró figyelmeztette, amiért szerinte nem játszik teljes erőbedobással. Az orosz pillanatnyi állapotának tükrében valóban furcsa bírói megnyilvánulás után Medvegyev kibicegett a székhez, ahol már az ellenőr is ott volt.

„Maga most maradjon csendben, vele beszélek – intette csendre a főbírót Medvegyev, először az ellenőrrel próbálván tisztázni a helyzetet, majd mégis a főbíróhoz fordult. – Azt szeretné, hogy feladjam? Mondja bele a kamerába is. Minden erőmet mozgósítom, honnan a pokolból veszi, hogy nem játszom teljes erőbedobással? Ki maga, hogy ezt helyettem eldöntse? Ki maga? Egyáltalán mi a neve? Miért utazik rám a világ összes bírója? Egy szót sem szóltam. A US Open után megpróbálok jó fiú lenni, erre ez a fickó ezt teszi velem. Mi a bajuk velem?”

A közjáték után a mérkőzés folytatódott, Medvegyev az első labdamenetet meg is nyerte, ám miután a következő két játékot semmire vesztette el, 4:0-nál ő is úgy érezte, felesleges folytatni: odasántikált a hálóhoz, kezet nyújtott a fiatal amerikainak, és feladta. Kezet rázott a főbíróval is, egy elkeseredett „nagyon köszönöm”-mel búcsúzván tőle.

„Nekem is volt már, hogy így görcsölt a lábam, nem egy leányálom. A legjobbakat kívánom neki. Egyetlen sportoló sem így akar meccset nyerni, de természetesen boldoggá tesz, hogy döntőt játszhatok” – mondta a 19 éves Tien, akinek ez lesz az első fináléja ATP-tornán.

Nagy kihívás lesz: a világranglista-második Jannik Sinner vár rá, aki sorozatban harmadszor jutott be a pekingi döntőbe, és másodszor készül elhódítani a trófeát. Az előző körben Marozsán Fábiánt búcsúztató olasz játékos kedden három játszmára kényszerült Alex de Mianur ellen, de – akárcsak a korábbi tíz alkalommal – ezúttal is legyőzte az ausztrált.

 

ATP 500-as TORNA, PEKING (4.01 millió dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Sinner (olasz, 1.)–De Minaur (ausztrál, 3.) 6:3, 4:6, 6:2
Tien (amerikai)–Medvegyev (orosz, 8.) 5:7, 7:5, 4:0-nál Medvegyev feladta

Tenisz
2025.08.25. 10:32

US Open: egy fotós megindult a meccslabdánál, a bíró közbelépett, több sem kellett Medvegyevnek – videó

A több mint hatperces „balhészünet” után az orosz felzárkózott, végül mégis szétverte az ütőjét.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
Tegnap, 9:50

Marozsán bejutott a negyeddöntőbe a pekingi tenisztornán, Sinner vár rá

Tenisz
2025.09.27. 07:25

Marozsán szerint a rövidítés első és harmadik pontja jelentette a fordulópontot Bonzi ellen

Tenisz
2025.09.25. 16:39

Roger Federer szerint a nagy tenisztornák szervezői szándékosan „erőltetik” a Sinner–Alcaraz döntőket

Tenisz
2025.09.22. 17:44

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
2025.09.08. 07:47

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34
Ezek is érdekelhetik