Pályafutása során először mérkőzött Ugo Blanchet ellen Marozsán Fábián, éljátékosunk az ATP-világranglista 53. helyéről, a francia jóval hátrábbról, a 184. pozícióból vágott neki az amerikai nyílt teniszbajnokságnak. A 6-os pályán játszott mérkőzés elején sajnos nem látszott a 131 helynyi különbség, az első játszmában a selejtezőből érkezett teniszező ugyanis az ötödik játékban elvette Marozsán adogatását, s a magyart a továbbiakban bréklabdához sem engedve, 41 perc alatt 6:4-re meg is nyerte a szettet. Mindez azért volt különösen fájó, mert honfitársunkat riválisa nem „ütötte le” a pályáról, csak éppen a döntő pillanatokban jobban koncentrált nála, amit az is jelez, hogy ő egyetlen brékesélyét kihasználta, és kétszer hozta vissza a „sírból” a saját adogatását.
A második etap második gémjében aztán végre Marozsán is el tudta nyerni ellenfele adogatását, s noha Blanchet azonnal visszabrékelt, a francia a következő szervájánál még pontot sem tudott szerezni. Így aztán a különösen a ritörnökben feljavuló magyar játékos volt brékelőnyben, hozta az adogatásait – a kilencedik játékban egy ásszal le is zárta a játszmát.
A harmadik szettben 1:1-nél ismét bréklabdához jutott a magyar teniszező, s az sem zavarta meg, hogy a számára kedvezően alakuló labdamenet közben egy papírpoharat fújt a pályára a szél: a megismételt pontot megnyerte, s innentől megint csak arra kellett koncentrálnia, hogy magabiztosan hozza a saját adogatásait. Ez sajnos nem sikerült: 5:4-nél, a játszmáért adogatva ugyanis Marozsán addigi remek játéka mintegy varázsütésre szétesett, több ki nem kényszerített hibát vétve gyakorlatilag odaajándékozta a szervagémjét a franciának, így két játékkal később a játszmában maradásért kellett küzdenie. Végül sikerült rövidítésre mentenie a szettet, ahol minibrékelőnyt szerzett, amelyet aztán el is vesztett. Így is lezárhatta volna a harmadik felvonást, ám egy nagyon szépen kidolgozott röptelehetőséget milliméterekkel kiütött a pályáról. Ez annyira megzavarta, hogy egyik adogatását el is bukta, francia ellenfele pedig két szervából megnyerte a tie-breaket.
A negyedik szettben 1:1-nél újra jött a hidegzuhany: éljátékosunk két bréklehetőséget ajándékozott Blanchet-nak, amelyből az egyet ki is használt – megint lehetett kapaszkodni. De ehhez az kellett volna, hogy a saját adogatásait hozza, ám a magyar játékos láthatóan mentálisan is szétesett, 4:2-es hátrányban megint szervagémet veszített, így Blanchet azért adogathatott, hogy pályafutása során először bejusson egy Grand Slam-torna második körébe – nem is hibázott, 6:4, 3:6, 7:6, 6:2-re megnyerte a találkozót.
US OPEN, NEW YORK (40 412 800 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Ugo Blanchet (francia)–Marozsán Fábián 6:4, 3:6, 7:6 (9–7), 6:2