Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott tovább Menorcán

2025.03.31. 14:32
Piros három szettben győzött a nyitó fordulóban (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt Piros Zsombor győzött a nyitó fordulóban, ezzel bejutott a 16 közé a spanyolországi Menorcán zajló, 145 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi challenger-tenisztornán.

A világranglistán 262. magyar játékos az idén – helyezésénél fogva – csak challengereken indul, és a Földközi-tengeri szigeten zajló viadal a nyolcadik a sorban. 

A 25 éves magyar teniszező a múlt héten a nyitó körben kiesett Gironában, Menorcán pedig hétfőn a szlovák Alex Molcannal csapott össze. A 27 éves rivális 2022-ben még 38. volt az ATP-rangsorban, a korábban 15 éven át Novak Djokovicsot felkészítő Marián Vajda volt az edzője, de jelenleg formahanyatlás és sérülések miatt csak a 646. helyen áll. Eddigi egyetlen találkozójukat a balkezes ellenfél nyerte tavaly a comói challengeren.

A második csata első szettje Molcan enyhe fölényét hozta, majd Piros ugyancsak nagy küzdelemben egyenlített. Az utolsó játszmára a szlovák teljesen szétesett, alig indult el a labdákért, és már egyetlen gémet sem tudott hozni. A 4:6, 7:5, 6:0-val zárult mérkőzés 2 óra 18 percig tartott.

Pirosra a 16 között a 12. kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Miguel Damas (427.) vár.

ATP-CHALLENGERTORNA, MENORCA (145 ezer euró, salak)
Egyes, selejtező, 1. forduló
Piros Zsombor (1.)–Alex Molcan (szlovák) 4:6, 7:5, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
Tegnap, 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
Tegnap, 9:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Biztossá vált, hogy Ribakina zárja az évet a világranglista élén

Tenisz
2026.10.29. 15:06

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Stollárék sikerrel vették az első akadályt Kantonban

Tenisz
2026.10.28. 08:06