Sinner megegyezett a WADA-val, három hónapig nem játszik

I. SZ.I. SZ.
2025.02.15. 10:51
Jannik Sinner májusig nem versenyezhet (Fotó: AFP)
Jannik Sinner világelső teniszező megegyezett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel a tavaly óta húzódó doppingügyében, így letölti három hónapos eltiltását, cserébe a WADA visszavonja a keresetét a Sportdöntőbíróságon (CAS).

Sinner tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki, igaz, kis mennyiségben. Azzal védekezett, hogy a tiltott szer akaratán kívül jutott a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája révén. Őket azóta már menesztette a stábjából. Az illetékes testület ezt az érvelést elfogadta, és nem tiltotta el a teniszezőt, emiatt a WADA a Sportdöntőbírósághoz fordult.

Sinner tovább játszhatott, ősszel megnyerte a US Opent, majd januárban megvédte a címét az Australian Openen, miközben a CAS áprilisra tűzte ki a meghallgatását. A WADA kétéves eltiltást kért Sinnerre, de közben „peren kívül” tárgyalni kezdett az olasszal és képviselőivel, és megegyeztek a három hónapos kényszerszünetben, amely február 9-től május 4-ig tart, azaz a május 19-én rajtoló Roland Garroson már elindulhat.

A WADA a közleményében azt írta, elfogadta Sinner magyarázatát, valamint megbizonyosodott arról, hogy a teniszezőnek nem állt szándékában csalni. A szernek nem is volt teljesítményfokozó hatása, ráadásul Sinner tudta nélkül, a stábtagjainak trehánysága miatt került a szervezetébe. „Ugyanakkor a szabályzatunk szerint a stábtag felelőtlenségéért is a sportolónak kell felelnie. A körülményeket megvizsgálva a három hónapos eltiltás az indokolt büntetés” – írja a WADA.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
2026.07.25. 14:49

Öt ok, amely miatt különleges volt a wimbledoni tenisztorna

Tenisz
2026.07.14. 11:18