Bondár Anna: A fejlődés az elsődleges cél

2025.02.17. 18:57
Fotó: Getty Images
A fejlődést nevezte meg elsődleges idei céljának Bondár Anna, a női tenisz-világranglista 88. helyezettje.

A 27 éves játékos az M1 aktuális csatornának elmondta, tavaly hullámzó idénye volt egyfelől négy tornagyőzelemmel és top 100-as helyezéssel, ugyanakkor fájó vereségeket is elszenvedett.

„Nem voltam kiegyensúlyozott, és az a célom, hogy ezen javítsak, megingások nélkül. Az egyik legfájóbb momentum a Roland Garros selejtezőjében az első körös búcsú volt, ráadásul ez az egyik kedvenc tornám. Pozitívum a US Open főtábláján megnyert meccsem, ahol egy olyan amerikait vertem meg, akitől előzőleg kétszer is kikaptam, továbbá a hamburgi challenger, amelyet egyéniben és párosban is megnyertem.”

Az idei szezon eddigi részéről a Hajdúszoboszló SE sportolója kifejtette, az Australian Open nem úgy sikerült, ahogy tervezte, mert egy nyerhető meccset vesztett el, előtte Hobartban viszont ment egy kört a főtáblán.

„Nem kimondottan a ranglistával akarok foglalkozni, hanem a fejlődéssel, ami eredményekben is meg fog mutatkozni. Voltam már ötvenedik, ezt szeretném ismét megközelíteni, és stabilan főtáblás lenni a nagy versenyeken. A Garroson párosban már kétszer is negyeddöntőztem, a következő cél, hogy ott egyéniben mindenképpen főtáblás legyek. A salakszezont eleve meg akarom nyomni, mert ez a kedvenc borításom, ezen nőttem fel.”

A szeghalmi születésű teniszező tavaly először hagyta ki a Billie Jean King-kupa-szereplést, de idén tervezi a részvételt a válogatottban, és ott akar lenni áprilisban az euro-afrikai zóna I-es csoportjának vilniusi tornáján.

Bondár Anna kedden indul az Egyesült Államokba, ahol először a 250-es besorolású austini versenyen indul, majd az egyformán 1000-es Indian Wells-i és miami szupertorna selejtezője következik, aztán rajtol az európai salakszezon.

 

Legfrissebb hírek

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
11 órája

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

Tenisz
14 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
2026.04.06. 16:28

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.04.06. 10:13

Fucsovics máris búcsúzott Monte-Carlóban, elbukták a charlestoni döntőt Bondárék

Tenisz
2026.04.05. 19:11

Udvardy Panna vert helyzetből fordított, és döntős Bogotában

Tenisz
2026.04.05. 08:47

Tenisz: Bondár döntős párosban, Udvardy elődöntőbe jutott

Tenisz
2026.04.04. 08:52
Ezek is érdekelhetik