Tenisz: Babosék ellenfelei feladták a linzi negyeddöntőt

Vágólapra másolva!
2025.01.29. 16:48
Tim Clayton - CorbisBabos már elődöntős Linzben (Fotó: Getty Images)
Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott párosban az elődöntőbe az egymillió dollár összdíjazású linzi női kemény pályás tenisztornán, miután ellenfelük a második szettben feladta a küzdelmet.

A 31 éves magyar játékos és brazil partnere negyedik kiemeltként indult a viadalon, szerdán pedig a szlovák Tereza Mihaliková és brit Olivia Nicholls állt a háló túloldalán. A párosban háromszoros WTA-világbajnok, négyszeres Grand Slam-győztes Babos és társa az első játszmát magabiztosan nyerte meg kevesebb mint fél óra alatt, majd a második szettben már 2:0-ra vezetett, amikor riválisa visszalépett a küzdelemtől, így a találkozó mindössze 43 percig tartott.

A páros mezőny másik magyar tagja, Stollár Fanny a lengyel Katarzina Piterrel szerepel Linzben, első ellenfelük a hazai közönség előtt szereplő Julia Grabher és Sinja Kraus lesz. Egyesben Bondár Anna a selejtező nyitó körében búcsúzott az ausztriai versenyen.

TENISZ
WTA-torna, Linz (1 000 000 dollár, kemény pálya)
Női páros, negyeddöntő
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 4.)–Tereza Mihaliková, Olivia Nicholls (szlovák, brit) 6:3, 2:0-nál a szlovák, brit páros feladta
Nyolcaddöntő, 17.00 körül: Stollár Fanny, Katarzyna Piter (magyar, lengyel)–Julia Grabher, Sinja Kraus (osztrák)

 

Legfrissebb hírek

Australian Open: Swiateknek idén még biztosan nem jön össze a karrier Grand Slam

Tenisz
2026.01.28. 09:11

Australian Open: Babos Tímeát elbúcsúztatták a szervezők

Tenisz
2026.01.22. 08:39

Babos Tímea: Nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok

Tenisz
2026.01.21. 15:43

Australian Open: Babosék búcsúztak az első fordulóban

Tenisz
2026.01.21. 07:03

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
2026.01.17. 10:16

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
2026.01.14. 13:05

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
2026.01.12. 07:02

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51
Ezek is érdekelhetik