Djokovics nem tudott visszavágni Sinnernek Rijádban a sanghaji vereségért

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.10.17. 21:24
Jannik Sinner három szettben győzedelmeskedett (Fotó: Getty Images)
A szaúd-arábiai Rijádban zajló Hat Király Tornáján elsőként Jannik Sinner jutott a fináléba, miután az első elődöntőben 6:2, 6:7 (0–7), 6:4-re legyőzte Novak Djokovicsot.

A hatfős bemutatóviadalon Danyiil Medvegyev és Holger Rune búcsúzott a szerdai negyeddöntőben, csütörtökön pedig már a négy között csaptak össze a felek. Elsőként a világelső Jannik Sinner és a 24-szeres Grand Slam-győztes, a tornán erőnyerőként az elődöntőben bekapcsolódó Novak Djokovics.

A szerb klasszis meglehetősen sokat hibázott az első szettben, rögtön az első adogatójátékát elveszítette, fogadóként pedig igen kevés veszélyt jelentett olasz riválisára – nem is jutott el bréklabdáig. Sinner 5:2-es vezetésénél a játszmában maradásért adogathatott Djokovics, ám többször is hosszút ütött, az utolsó labdamenetben pedig hiába sikerült jól a szervája, az előkészítés után a hálóba vágta a labdát (6:2).

Összekapta magát a 37 éves teniszező, koncentráltabban játszott, Sinner pedig többször is szélesre ütötte a labdát, így elveszítette az adogatását. Djokovics hozta a kötelezőt, de aztán a világranglista-vezető újból erőre kapott, és semmire hozta a következő két gémet, ezzel pedig kiegyenlített. A folytatásban elmaradtak a brékek, a fogadók rendre 30 pontig jutottak el, egyetlen kivétellel, amikor Djokovics semmire tudta megnyerni az adogatását, így meneteltek el 6:6-ig a felek. A rövidítés során viszont a 23 éves dél-tiroli pontot sem tudott nyerni, a szerb behúzta a második szettet (6:7).

Novak Djokovics nagyot játszott a második szett rövidítésében (Fotó: Getty Images)

Ez a tie-break-kudarc nem törte meg Sinnert, a második bréklabdáját kihasználva megszerezte a vezetést a harmadik felvonásban, igaz, utána el is veszítette az adogatását. Aztán 2:2-nél nagy csatát vívott a két játékos, de a több mint 11 percig tartó gémet Djokovics megnyerte úgy, hogy négy bréklabdát hárított. A következő játékban az olasz került nehéz helyzetbe, ám 15:40 után – részben a fonák egyeneseinek hála – fordított, majd brékelt, ám utána két kettős hibát is ütött, Djokovics pedig nagyon küzdött, és visszabrékelt. Végül a kilencedik lett a kritikus játék, mert a szerb 30:40-nél egy fantasztikus labdamenet végén hosszút ütött, s hátrányba került. Fiatalabb riválisa pedig ezúttal nem hibázott, élt az első meccslabdájával: egy ásszal lezárta a 2 óra 27 perces mérkőzést (6:4).

Novak Djokovics gratulált ellenfelének (Fotó: Getty Images)

Djokovics tehát nem tudott visszavágni ellenfelének a vasárnapi vereségért, amikor az olasz két játszmában legyőzte a sanghaji 1000-es tornán, s kettejük összevetésében immár Sinner vezet 5–4-re.

FÉRFI TENISZ
HAT KIRÁLY TORNÁJA, RIJÁD (kemény pálya)
Egyes. Elődöntő
Sinner (olasz)–Djokovics (szerb) 6:2, 6:7 (0–7), 6:4 
Később
Alcaraz (spanyol)–Nadal (spanyol) 6:3, 6:3

 

 

Legfrissebb hírek

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
2026.09.25. 14:20

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Djokovics tizenegy év után ismét indul a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.09.16. 20:35

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02