Wimbledon: „Állok elébe, akárki jön” – Gálfi a következő ellenfeléről

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.07.03. 09:35
Gálfi Dalma továbbjutott (Fotó: Getty Images)
A felszabadult játékra törekszik a folytatásban is Gálfi Dalma, aki könnyedén jutott be a második fordulóba a wimbledoni teniszbajnokságon.
Tenisz
2024.07.02. 16:11

Wimbledon: Gálfi Dalma két sima játszmában legyőzte az egyiptomi Serifet

Udvardy Panna veresége után Gálfi Dalma mindössze három játékot engedélyezett ellenfelének.

A világranglistán 127. magyar játékos, Gálfi Dalma – aki a selejtezőből jutott fel a főtáblára – kedden 6:1, 6:2-re verte az egyiptomi Majar Serifet a nyitókörben.

„Az eredmény csalóka, mert egy Grand Slam-főtáblás első meccs sosem könnyű – nyilatkozta a a balatonfüredi sportoló a szövetség közösségi oldalán. – Végig nagyon kellett figyelnem, nehogy egy kicsit is kicsússzon a kezemből a mérkőzés. Az adogatás füvön rendkívül fontos, emellett próbáltam támadó szellemben játszani.”

Gálfi elmondta, a salakos szezon nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de 's-Hertogenboschban elindult valami, ott elődöntőt vívott, majd a wimbledoni kvalifikációban is egyre jobban ment neki a játék, és erősödött az önbizalma. A 25 éves sportoló kifejtette, sok pontot kell megvédenie, mivel tavaly a harmadik fordulóig jutott Londonban, de próbál nem foglalkozni ezzel, és élvezni a játékot.

A négy magyar közül egyesben egyedüliként a 64 közé került Gálfira csütörtökön a 11. kiemelt amerikai Danielle Collins vagy a dán Clara Tauson vár.

„Egyikük sem könnyű ellenfél, de bennem van már négy meccs itt és hat s'Hertogenboschból, szerintem ők nem játszottak ennyit füvön. Komfortosan mozgok a pályán, és állok elébe, akárki jön. Collinst két éve már legyőztem Indian Wellsben szerencsés vesztesként, és most is próbálok nyomás nélkül játszani, mert nincs veszítenivalóm egyikük ellen sem” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
2026.06.08. 09:52

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Serena Williams 25 évvel fiatalabb játékos oldalán tér vissza

Tenisz
2026.06.04. 17:34

Simán megverte Kosztyukot, a 19 éves Andrejeva bejutott a Roland Garros döntőjébe

Tenisz
2026.06.04. 16:41

Arina Szabalenka: Legszívesebben azonnal abbahagynám a teniszt

Tenisz
2026.06.03. 18:26

Újabb óriási meglepetés a Roland Garroson: Szabalenka szettelőnyről kikapott a negyeddöntőben

Tenisz
2026.06.03. 15:57

Bejutott az elődöntőbe a Roland Garros lengyel meglepetésembere

Tenisz
2026.06.03. 13:39
Ezek is érdekelhetik